Ha szerelmes leszek...

Ha szerelmes leszek beléd, évekre melléd bújok majd.
Ha szerelmes leszek beléd, szerelmes leszel belém: nem két percre , nem egy éjszakára hanem valahol örökre beszívod a nevem és az illatom.
Ha szerelmes leszek beléd, nagyon veszélyes is leszek. Nem tudok közömbös maradni veled,vagy nem fogom tudni visszafogni magam, amikor ideges vagy mérges leszek rád.
Ha belém szerettél már semmi nem lesz ugyanaz, mint előtte: Akárhányszor elmész, hiányozni fog a hangom, hiányozni fog, hogy a nevemen szólíts, vagy hogy egy fáradt napodon a karjaidban pihenjek. Hiányozni fog a levegővételem, a szívem dobbanása és az is, hogy reggelit készítsek neked.
Sietni fogsz hozzám, hiszen én vagyok az otthonod, és nekem Te vagy az otthonom.
Ha szerelmes leszek beléd, hajnalban is felkeltelek, hogy beszélgess velem, Te pedig édes mosollyal az arcodon mondod nekem, hogy “Gyere kicsim, bújj vissza hozzám aludjunk tovább”.
Ha szerelmes leszek beléd, türelmes leszel velem és minden porcikámra vigyázni fogsz: vigyázni fogsz arra, hogy a szememből ne aludjon ki a tűz. Vigyázni fogsz, hogy a lelkem többet ne törjön össze és vigyázni fogsz arra is, hogy a szívem mindig nyugodtan dobogjon ha éppen nagyon hevesen ver is.
Ha szerelmesek leszünk többé nem fog minket érdekelni a múlt. Rögtön rájövünk, hogy amiről azt hittük, ez a szerelem, egy kicsit becsapva érezzük magunkat. Hiszen még soha nem voltunk ennyire boldogok és ez az érzés az, amit életünk végéig mindennap legalább egy kicsit érezni szeretnénk.
Mindennap tudomásodra fogom hozni, hogy mindennél jobban szeretlek. Ez megnyilvánulhat abban, hogy reggel mielőtt felkelsz én már az ágyba hozom neked a kávédat. Lehet gyorsan lefutok a pékségbe, hogy vegyek neked kakaós csigát, mert az a kedvenced. Minden este odabújok hozzád és elmondom neked, hogy mennyire boldoggá teszel. Elmondom, hogy megváltoztattad az életem, az egész lényem. Biztonságban és boldogságban érzem magam, mert ezt adod nekem. Megígérem, hogy én is vigyázni fogok rád.
Hű leszek hozzád, és mindig számíthatsz rám. Mindig támogatni foglak, és melletted leszek. Ameddig szükséged van a kezemre, fogni fogom. Ameddig érdekelnek a lágy szavaim, beszélni fogok neked. Ameddig érdekelni fognak a történeteim, mesélni fogok neked. Ameddig megnyugtat a hangom, suttogni fogok a füledbe. Ameddig édes és szenvedélyes a csókom, csókolni foglak. Ameddig a szívem az otthonod, mindig hazavárlak.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!}- Az én függőségem, a Diósgyőr

Már olyan rég írtam VKP- bejegyzést -és egyáltalán bármilyen bejegyzést, hogy már talán a blogom sem emlékszik, hogy ki a gazdája :)
Nem itt és nem most fogok magyarázkodni arról, hogy ez eddig miért így volt, ám most jött egy olyan téma, ami megdobogtatta a kis lelkemet, és ami által tudok írni végre.

Vágjunk bele! : )

Ezt a témát Hannah adta meg: Sziasztok, XY vagyok ... függő. 

Hannah blogja: a Szelencetitkok

Annyira idevág a mostani helyzetembe ez a téma, hogy bűn lenne kihagyni. Éppen a függőségekről írom a diplomamunkámat, óóriási meló lesz összehozni, 

Szóval az én függőségemről:

aki nagyon ismer (meg aki kicsit, az is) tudja már, hogy egy függőségem van: a Diósgyőr.

Fogalmam sincs, ki lennék nélküle, mivel tölteném az időmet, és kik lennének a barátaim, ha ez a 8 betű nem játszana szerepet az életemben.

Akárhogy megy, vagy éppen nem megy a csapatnak, a Címer függőjévé tett és magával húz minden egyes hétvégén a Stadionba, vagy a Csarnokba!
Majdnem mindegy, hogy foci, vagy kosár, időt, energiát, pénzt nem kímélve sóvárgok az újabb meccsadagom után!

Az sem segít, hogy nagyjából egy hónapja végre szervezett szurkolói csoport tagja lettem, így megpróbálom még jobban odatenni magam a dolgokhoz. És tényleg minden erről szól.

Mindig belecsempészem a hétköznapjaimba is a Címer iránti szeretetemet még akkor is, ha egy tök másik városban élem a napjaimat, és ha emiatt teljesen bolondnak tartanak is. 

Én biztos vagyok benne, hogy aki ebbe egyszer belekóstol, és belekeveredik, az élete hátra lévő napjaiban is a rabja marad! Nekem ez így jó, és nem is akarok leszokni róla :) 

katyvasz

Érzelmileg kimerültnek érzem magam. Nem vagyok magamban elég biztos, és nem tudok magamnak elég támaszt nyújtani...
Ugyanakkor már 5-en jelezték, hogy szívesen lennének velem laza kapcsolatban. Az pedig minden olyan dolgot takar, ami jó lenne nekem, de 1-et nem.. A biztonságot.
Ötletem sincs, miért, és hogyan lettem a "kemény, független harcosból" anyámasszonykatonája :/
Talán ez, hogy annyi mindent tudnék adni... Lelkileg... Mégsem kell...
Félek a magánytól, és tudom, hogy nem helyes magatartás, de pont ezért megalkuvó lettem, Zárkózott, és... Közben várom azt a valakit, akivel (óriási túlzással) minden percem együtt akarom tölteni. Várom, pedig én tudom, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem, és azt is tudom, hogy ha megtudja, akkor el is veszthetem, és ezért inkább elnyomom magamban, és... Ördögi kör
Elkezdtem függni valakitől, miközben pont ezt akartam a legkevésbé.
És amíg nem nyerem vissza a függetlenségem, vagy ő nem jön rá, h van rám szüksége, addig csak így vegetálni fogok. Legyengült immunrendszerrel, gyulladásokkal, betegségekkel, alkalmi kapcsolatokkal.
sokat ront a helyzetemen ez a vizsgaidőszak. A hátam közepére nem kívánom egyelőre... Elvonja a figyelmem, miközben magamat kéne rendberakni. Amíg nem rakom magam rendbe, addig erre sem tudok 10000% kal odakoncentrálni, és ezért megint magam marcangolom, ami megint nem tesz jót se nekem, sem a teljesítményemnek
Óriási hátrányban vagyok a társadalom azon tagjaival szemben, akik rendelkeznek legjobb barátnővel (mert legjobb barátomnak -hozzám legközelebb álló nem családtagomnak jelenleg téged tartalak).. Az is tökéletes támasz lehetne ilyen helyzetben. És sokkal könnyebb volna minden

Felkészülni! Vigyázz! Jöjjön, aminek jönnie kell!

Ha valaminek be kell következnie, az ellen úgysem lehet semmit sem tenni, maximum késleltetni. Napokkal, vagy hónapokkal, de előbb-utóbb úgyis szembe kell nézni vele.

Így alakult most nálam is. Az utóbbi 1 hétben egyre jobban érzem, hogy most egyedül kell maradnom kicsit. Ténylegesen elkezdeni rendbe rakni magam, újra összebarátkozni azzal, aki vagyok, és a felbukkanó hibákat javítani.

Az utóbbi, nagyjából 2 hónapban mindenki mással foglalkoztam, csak magammal nem. Kellett valaki mindig, akihez ragaszkodom. Valahogy mindig sodort ilyet az utamba az élet. Aztán, mikor az utolsó lehetőséget is „kilőttem” (=rájöttem, hogy nem ez az, ami boldoggá tesz) nagyon üresnek éreztem magam a hirtelen jött változás miatt. Kaptam egy újabb valakit magam mellé, de már tudom, hogy nem halogathatom tovább ezt a dolgot. Muszáj félrevonulnom a világ elől, hogy magammal legyek egy kicsit. Hogy is várhatnám el, hogy mások törődjenek velem, ha én magam sem vagyok képes rá?! Kitől várom az odafigyelést, mikor magam számára én vagyok az utolsó? Nyilván nem akarok minden létező embert elmarni magam mellől megint, de úgy érzem, hogy nem fogok kétségbe esni, ha egy időre egyedül maradok. 

Mi az, ami miatt eljutottam idáig? Egy beszélgetés tegnapról. Olyasvalakivel, aki folyamatosan mellettem áll már december óta - a másik felemnek érzem. Felnyitotta a szemem, és rájöttem, hogy néha nagyon is hajlamos vagyok túlzásba vinni ezt a ragaszkodás dolgot. Még ha nekem nem is tűnik olyan vészesnek, képes vagyok olyan lenni, amitől magam is irtózom. Visszavonulok egy kicsit. Az lesz a legjobb

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek egy kicsit, de fel vagyok készülve arra, ami vár rám. 

Új kezdet

Ugye megvan az a mondás, hogy ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik?!
Az utóbbi időben többszörösen is igazolást nyert ez a mondat. Pozitív vagyok, mert a végekben az új lehetőségeket látom. Az új lehetőségek mögött meg csupa boldogság tanyázik.

Már nem vágyom olyan dolgokra, amik fájdalommal töltenek el, nem adok olyanoknak, akik csak elvesznek, de nem adnak.
Mi váltotta ki azt belőlem, hogy be tudtam zárni azt az ajtót? Valószínű, a másik nyílása.
Készen állok arra, hogy teljesen átadjam magam neki, minden gondjával, problémájával együtt mellette legyek.
Mindenkinek jár egy második esély, készen állok arra, hogy megadjam neki, hiszen az utóbbi időben kimutatta, hogy fontos vagyok neki, hogy boldog, ha velem lehet!

Ennyi jár (?)

Légy kedves valakivel!
Jó esetben nem viszonozza. Rosszabb esetben csalódást okoz.
Hányszor megtanulhattam volna már, hogy senkitől nem szabad várni semmit.. 😏
Már azon kell meglepődni, ha a kedvességet kedvességgel viszonozzák.
Vigyáztam rád, amikor alig tudtál magadról. Vigyáztam rád, mikor alig bírtál mozogni. Melletted voltam, amikor melletted kellett. Aggódtam érted, mikor napokig semmit nem tudtam rólad... Már az angyaloddá is előléptettek.
Nem azt bánom, hogy ezt mind megtettem, hanem azt, hogy te ezt vagy nem látod, vagy nem akarod viszonozni nekem.
Persze, nem azt akarom, hogy most minden gondolatom lesd, de hogy ennyire közömbös legyél velem, azt túlzásnak érzem.

Okés, hogy titkos a kapcsolat, na de ennyire? Bassza meg, ha ezt tudom, akk inkább csak a barátod maradok. Többet ért az a kapcsolat, amikor még kerestél, talán hiányoztam is neked.

Érdekes voltam neked? Lehet. Meg akartál kapni? Valószínű. Megkaptál? Meg.
És én? Én elvesztettelek. Amikor még nem ismertelek, vagy ismertelek, de nem voltunk jóban, nem zavart, hogy lelépsz köszönés nélkül. Most zavar. Lehet, nekem vannak túl nagy igényeim? Ez nagynak számít? Nemá'.

Most már, ha egyetlenné tettél, muszáj törődnöd velem

Egyetlen

Néha magam sem értem, hogy miért foglalkozom veled. Egyszer annyira hűvös, meg távoli vagy nekem, máskor meg megcsillantod a reményt, hogy van értelme időt szánni rád.

Ez a tegnapi nap az égiek játéka volt velem, velünk. Teljesen tükrözte mindkét végletet, amit az előbb írtam. Elbeszéltünk egymás mellett, aztán mégis sikerült összehozni egy (viszonylag) jó találkozót. Nem tudom azt sem, hogy azért találkoztál velem, mert "kierőszakoltam", vagy mert tényleg jól érzed magad velem.

Csodás szemeid vannak. Elvesztem bennük. Sokszor.

Sokan kérdezték az este folyamán, hogy a barátnőd vagyok-e, de mindig csak azt mondhattam, hogy nem. Őriztelek, vigyáztam rád. De csak a barátom vagy. Olyan barátom, akivel sosem hittem volna, hogy ennyire jóban leszek.

Meglepődtél, mikor mondtam neked, hogy ma nem is terveztem nálad aludni. Miért? Mondjuk én is meglepődtem, amikor mondtad, hogy nem is egy irányba megyünk.
Szeretem a gondolkodásmódodat, azt, hogy nem érezteted velem, hogy mennyivel fiatalabb vagyok, ahogy figyelsz rám.

Ugyanakkor önző módon utálom, ha nem foglalkozol velem. Ha nem írsz, nem kérdezel, nem vagy elérhető, lepattintasz, vagy csak egyszerűen "nincs kedved hozzám". Olyankor elfog az érzés, hogy miért epekedek utánad? Miért kellene neked egy nálad 11 évvel fiatalabb? Miért kellenék neked pont én?!

Messze vagyok attól, hogy szerelmesnek mondhassam magam, de egyetlen lettél nekem. Megszelidítettél, és nem tudom függetleníteni kellőképpen magam tőled. Őszintén szólva nem is akarom. Egyetlen lettél.