Találni valakit, aki mellett lehetsz önmagad, és aki melletted is önmagát meri adni.. na az a valami.
Igazából kicsit restellem, hogy csak most jutottam el idáig, h írjak Róla.
Talán nagy dolgot árulok el, ha azt mondom, hogy 21 évet vártam az első normális kapcsolatomra. Nehezen indult. Volt, hogy majdnem feladtam az egészet, aztán, amikor már kiszálltam volna, jöttek a jelek, hogy ne tegyem, tartsak ki, mert ezt nem szabad elszalasztanom.
Még jó, hogy észre vettem őket, és hallgattam rájuk. Ha nem így lett volna, sanszos, hogy ez a bejegyzés sem születik meg.
3 héten át minden este kértem, hogy számomra kedvezően alakuljanak dolgok. persze a kérések mellett köszöntem is. Meghallgattak imáim: ma 2 hónapja az enyém. és én az övé.
Azóta minden este a köszönöm-imákba alszom bele.
Őszinte leszek: eleinte nagyon féltem. nem értettem, hogy mire fel ez a hirtelen fordulat. aztán az idő ráébresztett, hogy nem kell félnem.
Mindketten formáljuk egymást szerintem. Sokszor érzem azt az ösztönzést, amit Ő ad. Talán nem is tud róla. Talán én is inspirálom Őt valahogy.
Egyetlen rossz dolog van ebben az egészben: a távolság. Debrecen-Szerencs-Miskolc távolságok. az utóbbi kettő könnyen(könnyebben) áthidalható, de ez a Debrecen. minden hétköznapomat itt töltöm. nélküle. nehezen bírom. Csak akkor lenne könnyebb, ha itt lenne mondjuk maximum 40 km-es körzetemben. nem csak hétvégén találkozhatnánk. Viszont minden együtt töltött másodpercet megbecsülök, és remélem, ezzel ő is így van. Minden együtt töltött percnek megvan a varázsa. Amire egész héten át várok, amiért minden reggel felkelek, hogy egy nappal közelebb legyek a találkozáshoz.
Ez most nagyon nyálasra sikerült. Nem baj. a mai ilyen nap. minden fórumon világgá kürtölném, h szeretem, és hogy köszönöm, hogy van nekem. és hogy akarom, hogy maradjon meg nekem sokáig.
