9. nap

A mai nap témája nagyon hasonló az első nap témájához. A kérdés ugyanis:

Mit szeretnél, milyen legyen a jövőd?

Nem nagyon szoktam a jövőn gondolkodni, persze így hirtelen nem is ugrik be egyéb, mint egy idealizált világ, családdal, jó munkával, kielégítő szociális élettel, és fenntartható egzisztenciával.

Ha a szakmámon belül is egy elit helyre sikerülne elhelyezkednem, soha nem kellene sírnom amiatt, hogy esetleg valamit nem tudok megadni a hozzám közel állónak.
Biztosan nagy családi ebédeket szerveznék minden hétvégén az otthonomba, és megpróbálnám támogatni minden módon azokat, akiket szeretek. 

Hobbim a meccsre járás megmaradna, minden meccsen nyernénk, tele lennék olyan barátokkal, akiket a környezetem minden tagja elfogad, és jóban vannak.

Nem tudnék hibázni, minden klappolna.
Háziállatokat is nevelnék, lehetne németjuhász, meg egy teknős   (a teki sosem maradhat ki)
Minden éven nyaralni járnánk, bejárhatnám a legszebb helyeket az országban, néha egy lastminute külföldi út is beleférne... 
Ez az én kis idealizált világom.

Persze lehet, hogy meglesz a jó meló, jó fizetéssel, csak épp a karrier építés miatt más nem fog összejönni (bár nem hiszem, hogy annyira karrierista lennék. Az már előjött volna bennem.. Vagy legalábbis a vágy) 

Lehet, hogy a karrier sem fog összejönni, akkor viszont az egész elképzelésnek lőttek.

Most elgondolkodtam, hogy ez a túlzott tökéletesség mennyire jönne be nekem, mennyire keresném a bajt, az izgalmat.

Jelen fejjel nagyon is kalandvágyó vagyok, és ha minden klappol, akkor csinálok valamit, hogy "nehogymármindenstimmeljen"
Szerintem (remélem) ez a szeleburdi magatartásom legkésőbb 27 éves koromra megváltozik, és nem fogom folyamatosan a bajt keverni.

Ki tudja, ki fog akkor mellettem állni? Kinek leszek fontos, ki az, akinek a mostani életemből nincs helye a jövőben? Lesz-e egyáltalán mellettem valaki?

Nem szoktam tervezni, nem is vagyok a híve, mert drága Murphy bácsit ismerve úgyis keresztbe rak nekem. Lehet, hogy holnap elcsap egy kamion, és oda a csodás terveimnek, az idealizált álomvilágomnak.

Szóval inkább a jelenben élek. Megélem minden pillanatát, talán ezért is tudok annyira a dolgok, és érzelmek hatása alá kerülni.
Carpe diem! De csak módjával ;-)