2014.1. 21.

Tegnap adtak hivatalos információt a temetésről. 

szombat 11 óra. már ki is találtuk, hogy hogyan megyünk. Mondjuk könnyű volt nekünk, mert vasárnap a templomban már mondták. Prédikáció közben az Atya utalt Bencére. Már az első mondata után tudtam, hogy Róla lesz szó. A hatás sem maradt el. amint a többi emberben is tudatosult,hogy mi a helyzet, könnybe lábadt szemeket lehetett látni mindenfelé.

Már ott mondták, hogy előreláthatólag szombaton lesz a véső búcsú. Szép gesztus, hogy egy random vasárnapi misén is megemlékeztek az Ifjú Harcosról.

Jöttek aztán az agyalások, hogy mibe kell oda menni (feketébe bakker, mi másba?!)

jött olyan kérdés, hogy "ti is piros-fehérbe mentek?" (miafasz????)

na itt lehasaltam kb.

Vasárnap este testvérem odaült mellém, és azt mondta: " ne sírj, mert Bencének már jó. Gondold azt, hogy már nem fáj neki semmi, és hogy az Aranycsapattal edz már. Puskás Öcsi bácsi próbál neki gólokat lőni."

Hát itt valahogy nem azt érte el, amit szeretett volna, vagyis, hogy ne sírjak. Patakokban kezdtem el könnyezni, de azért szép próbálkozás volt Öcsi :))

2014.01.17. - néma fejhajtás: megemlékezés a Stadionnál.

2014.01.17. 18:15
állok a villamosmegállóban. már az utcánkban összefutottam Diósgyőr-sálas emberkékkel, gondolom, oda mennek, ahová én is. Villamos nyilván most ment el az orrom előtt, no nem baj: legalább látom a sok sok autót, amint sálas emberkék mennek a stadion felé.

18.45.
leszálltunk a villamosról. A villamoson találkoztam egy volt évfolyamtársammal, kérdeztem tőle, h 'te is oda jössz, ahová én?!' felesleges volt többet mondanom, mindenki tudta, hogy az emberek nagy része hová megy, és miért fátyolos a tekintetünk.. Neki más dolga volt. Nyilván van, akinek nem ez volt akkor a legfontosabb esemény.. nem lehet hibáztatni őket :)
Szóval leszálltunk. Mintha csak egy esti meccs lenne, annyi ember volt kint. Mindenkin sál, de a kezekben most nem sör volt, hanem egy-egy mécses, virág, valaki még szalagot is hozott.
Nem égtek a reflektorok, viszonylag sötét is volt. Esélytelennek látta az ember, hogy ismerősökkel találkozzon, mégis egyik ismerős arc tűnt fel a másik után. Esélytelennek tűnt az is, hogy a kialakított kis 'szentélybe' bejusson, mégis megpróbáltam.

19.00
Amikor megpróbáltam bemenni, már nem voltam egyedül. olyanokkal találkoztam össze, akik előző este a privát megemlékezésünkön is ott voltak. Úgyhogy ismertük egymás lelkivilágát, hogy ki hogyan viszonyul a dolgokhoz. Beszélgettünk, de csak úgy halkan, hiszen mindenki csendben volt, senki nem kiabált. Szinte tapintani lehetett a csendet. Csak egy-egy szipogás zavarta meg a meghittséget. Ez pedig hozzátartozott. Na meg voltak vicces kedvükben egyesek, amikor egy tűt nem lehetett leejteni, akkora tömeg volt.
Voltak, akik úgy próbáltak meg bejutni, hogy előre meggyújtották a gyertyát, hátha a tűz miatt majd elsőbbséget kap. Ez mondjuk szerintem nyomorult egy felfogás... Végre bejutottunk. Pont akkor, amikor 19.13-kor felkapcsolták a reflektorokat. Ha addig nem érzékenyült el az ember, amikor meglátta a sok mécsest, virágot, a képet, a kaput, a családtagokat, és a csapattagokat (mindenkinek piros, duzzadt szem), na akkor mindenképpen könny szökött a szemekbe. személy szerint 3 mécsest vittem: egyet magam miatt, egyet azok miatt, akik nem tudtak ott lenni, de szerettek volna, és egyet a családom nevében, akik szintén nem tudtak ott lenni.

21.00.
most értem haza..
kifelé már könnyebb volt a jövet, igazából 2 perc nem volt, amíg a kijövetel tartott.
Nem is tudom, miért nem jöttem el akkor, amikor kiértünk sok más emberhez hasonlóan.
Innen is jött ismerős, onnan is jött ismerős. Eszméletlenül sokan voltak kint.
Aztán olyan háromnegyed 8 felé már oszladozni kezdett a tömeg. Még akkor bementem megint. Még akkor is nagyon sokan voltak, de már csak egy sorban álltak a megemlékezők. voltak, akik csak álltak tiszteletadóan, maguk előtt összekulcsolt kézzel, voltak, akik még egy gyertya meggyújtásával szenvedtek, voltak, akik sálakat tettek le a kapu elé.
Olyanok is voltak, akik a családtagokhoz mentek részvétet nyilvánítani. Én csak álltam, és néztem magam elé. Valahogy annyira megnyugodtam, amikor a mécseseket, és a képet néztem. Nem is akartam elmenni onnan. Aztán megláttam Szandiékat, odamentem hozzájuk, együtt álltunk ott. Szipogtunk.
Láttunk egy lányt, aki valósággal zokogott. annyira megrendítő volt látni.
Ám az este legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Bence testvére megsimogatta a kapufát, majd egy puszit adott 2 ujjára, és megsimogatta a képet. Még most, 5 nap távlatával leírva is annyira megható a dolog..
Aztán szép lassan mindenki elment.
Még beszéltünk Bence anyukájával, elmondott dolgokat, amiket nem írhatok le. Majd eljöttünk.


2 órát voltam odakint. De nem bánom. Azt sem, hogy szétfagytam, bár ezt már csak itthon éreztem.
olyan légkör volt ott, hogy az leírhatatlan. Tapintani lehetett a szeretetet. Azt, amit egy 20 éves fiú halála idézett elő. Érdemes volt élnie ennek a Fiúnak, bár élhetett volna még vagy 60-70-80 évet.

Isten Veled Bence

nem is olyan régen, még mindkettőtökért ezrek imádkoztak, hogy gyógyuljatok meg. Mára már egyikőtök sincs velünk.

Még mindig annyira nehéz felfogni, hogy ez történt.
Tegnap,amikor megtudtuk a hírt, éppen kosármeccsen voltunk. Élveztük a szurkolást,habár aláztak minket rendesen.
Amikor az összetépkedett újságpapírokat dobáltuk, eszembe jutott, hogy más a sikeres vizsgáját maximum egy berúgással ünnepli. Én meg így.
Nos. Ez volt az utolsó emlékem a meccsről. Aztán hirtelen csend lett. Nem kezdtek el egyetlen dalt sem. Mi ott hátul értetlenkedtünk,hogy most mi van?!
Aztán mondták,hogy megtörtént.. Először el sem akartam hinni. Hogy ez csak valami rossz vicc. Lehetetlen a dolog.
Egyre több helyről jött aztán a megerősítés. A fiúk csendben magukbaroskadva álltak, némelyiknek könnyes lett a szeme, volt olyan is, aki zokogott. Szó szerint.
Részemről a csendes megrökönyödés volt az első fázis. Aztán eszembe jutottál. Amikor először láttalak, 11 éves voltál. Aztán amikor először beálltál védeni. Honvéd meccs volt azt hiszem. Kifogtad a szemüket is. Már fogták a fejüket,hogy ilyen nincs :-)
Mosolyogtató emlékek
Aztán eszembe jutott,amikor kiderült,hogy beteg vagy. Én már hamarabb tudtam,mint ahogy a média lehozta.
Imádkoztunk érted, vért kértünk-adtunk (aki tudott)
Mindent megtettünk.
Aztán kis javulás, visszaesés,és most ez.
Hihetetlen még mindig. Elvesztettünk valamit. Mi is,akik alig ismertünk,hát még az,aki napi kapcsolatban volt veled.
Őszintén kitartást kívánok Nekik. Neked pedig békességet, és örök emlékét kívánok!!

Izé

Valami eszméletlen dolog közutálat tárgya lenni. Oké,hogy olyan lesz az egész éved,mint a január 1 volt,de az,hogy már itt vagyunk 2014ben lassan két hete,és ezalatt az idő alatt maximum 2 jó szó hagyta el a száját irányomba. Mintha nem lenne elég bajom a hülye vizsgaidőszakban,még a kis faszságokkal is fárasztani kell... Ha meg valamit megcsinálok, egyből fogást keresünk rajta. Hát hogyne..
Ilyen lelki teher mellett meg még csodálkozunk is,hogy nem úgy mennek a dolgok,ahogyan az elvárná az ember.
Mintha nem lenne elég problémán enélkül is....

Árad a szeretet

Ilyen a formám

Megvolt a vizsga.

Nem szeretek a koli szobában aludni így vizsga előtt, ezért nem is mentem vissza hétfő este. Helyette keltem tegnap reggel háromnegyed 5 kor, gyors reggeli, öltözés, majd félkómás fejjel elindultunk a buszhoz. 5.50-kor indult. Nem is mertem álmodni arról, hogy ekkora tömeg van azok a buszon. aztán eszembe jutott, hogy jah, akik Tiszaújban dolgoznak, nyilván azzal mennek 7-re.

Tiszaújból meg már a diákok mennek Polgárra, a polgáriak Böszibe, a böszörményiek meg Debrecenbe.

Böszörményben beült mellém egy tipikus banya. Mogorva arckifejezés, nagy terjedelem. Nem mondanám, hogy nagy területet foglalok el a buszon, a táskám viszont a 2 ülés között volt. Megállt felettem, és megszólalt, hogy 'én most ide leülök'. Mire felfogtam, hogy mit mondott (nem szeretek korán kelni), már rá is tette a helyes kis kufferét a táskámra, akkora helyet elfoglalt, aztán még én voltam a hülye, hogy mert ő nem fér el.. innen is csókoltatom a banyát...

Negyed 9-re értem a kémia épületbe, ahol újabb meglepetésemre hatalmas heringparti volt. bár gondolhattam volna, hogy nem csak én megyek aznap vizsgázni, de arra azért mégsem, hogy egy lépcsőm ülve kell átvészelnem azt az egy és háromnegyed órát, ami még hátra volt.

A vizsga végül nem sikerült, pedig amikor megláttam a lapot a kérdésekkel, azt hittem, hogy 90+-os lesz százalék szempontjából. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyon szépen sikerült elkúrnom. Egy S-betűn 8 pont, egy szintézisben egy O-n 6 pont ment el (aminek semmi köze a végső vegyülethez). Ez a 14 pont mínusz bőven elég lett volna egy négyeshez. Meg még volt 3 pont, ami megint egy kettős kötésen, és az ebből fakadó félreértésen múlott, és meg is lett volna az ötös...

Kicsit elkeseredtem, meg mérges voltam magamra, mert amúgy tényleg nem volt nehéz. 

Azok meg, akik 2 szintézist benyaltak, és kikapták az egyiket, meg jelesre vizsgáztak, és ott csorgatták a nyálukat, hogy ők mekkora istenkirályok...

Találkoztam Tibivel is. Technóból volt vizsgázni, és már be is fejezte a vizsgaidőszakot. 

Én meg még mindig egy helyben toporgok.. ilyen a formám.

vizsga előtt.

semmit nem utálok jobban ezeknél a vizsga előtti napoknál...


amikor vagy 'mindent tudsz', és már nem tudsz mit átnézni, vagy annyi mindent nem tudsz, hogy nem is tudod, hol kezdj bele a tanulós éjszakázásba.
utazni is ma kellene (haha, ma nem utazunk), de még millió meg egy dolog van, ami érdekesebb a tanulnivalónál, és ma kéne megcsinálni.




erőt kérek! és valaki küldjön nekem még egy kis energiát is, hogy kibírjam ezt a mai napot tanulással..

BÚÉK 2014

Rég írtam már.
Várakozásimnak megfelelően telt a karácsony. Kaptam egy csomó dolgot, holott nem is kértem semmit úgy igazán. Közhelyesnek hangozhat, de ez a mostani karácsony ajándékok nélkül is tökéletesre sikerült volna. Annyira együtt volt minden, annyira teljes volt. nem hiányzott semmi, és senki. Nem gondoltam senkire, csak azokra, akik mellettem voltak, mert ők számítanak a leginkább.
Elvétve, 1x, 2x gondoltam Bódi Ádámra, de az teljesen más. Ő az az elérhetetlen, akiről már írtam. Lassan már több, mint egy éve különös helye van a szívemben, holott nem is ismer(em).
A Luca-napi jóslásnak is meglett az eredménye, hát.. jó kezem van... utolsó 2 között volt az is, aki az ünnep előtt 1 héttel hátbaszúrt. igazán szerencsés dolog, hogy nem ő maradt utoljára :)
28-án strandra mentünk anyáékkal. Tesóm nem volt velünk, mert az apánknál volt, akinek nyilván most sem jutottam eszébe. de már odáig sem jutott el, hogy legalább fb-n egy személytelen 'boldog karácsonyt' üzenetet küldjön. Szóval strandon voltunk. Bogácson. Nem gyengén előjöttek a nyári emlékek, a 40°C, meg ilyenek. Pont ideális volt az idő a strandolásra, és az elmélkedésre a meleg vízben. Nyugodt voltam, és gondtalan
Strand után étterembe mentünk. Aztán estére hivatalos voltam egy DVTK szurkolói évzáró partira. Ha a főszervezőnek (a tavalyit én szerveztem ^_^) hinni lehet, nagyon megörült nekem, mert konkrét visszajelzést nem adtam, hogy megyek-e. nem is adhattam, hiszen amikor kérdezte elég hullámzó életkedvem volt. Igazi meglepi voltam az ottaniaknak,akik ismernek. Nagy szeretettel fogadtak, és ez megint csak jót tett nekem.
Szilveszter. a kezdeti 6 ajánlatból egyik sem valósult meg. még a lehető legrosszabb programot is lemondták.. szóval megint ugyanazzal a társasággal töltöttem az évbúcsúztatást, mint tavaly, tavalyelőtt, meg még jó párszor.
nem volt rossz, bár indulás előtt itthon kicsit összekaptunk egy nagy marhaságon, ami rányomta a bélyegét az egész estémre, meg az év első 3 napjára..

holnapután vizsga. elég jól haladok, bár még messze a vége. sikerülnie kell, hiszen már legalább 30 üres lapot írtam tele bonyolultabbnál bonyolultabb képletekkel, meg gyógyszeranyagok szintéziseivel.
majd írok, hogy hogy ment :)