Helyzetjelentés # 2016. március. Helyrejöttem

Annyi minden történt mostanában, hogy nem is tudom, hol kellene kezdenem az írást...
Több, mint egy hónapja nem írtam már ide, a másik blogon mutattam ugyan életjelet, de ott se sokat, és nem is sűrűn.

Megpróbálom hát összefoglalni gyorsan, hogy mik történtek velem:
× rá kell jönnöm, hogy a nagy célkitűzésemből a jelek szerint nem lesz semmi.. Egyedül semmi sem poén, és habár most nem érzem már magam annyira magányosnak, mint ezelőtt egy hónappal, mégsem tudnék olyan neveket mondani/ írni, aki be merné ezt vállalni velem.

× már nem vagyok annyira egyedül, mint arról legutóbb panaszkodtam. Ügyesen elintéztem, hogy a szurkoló-közösség visszafogadott, és szívesen látnak & beszélnek velem. Találtam új barátokat is a régiek mellett, úgyhogy ezzel azt hiszem, léptem előre kettőt a nulláról.

*Nulláról, merthogy fontos emberek mára már csak szép emlékké váltak az életemben. Szakítottam.Egy barátsággal is (itt igazából engem dobtak, amit meg is tudok érteni, de valahogy nem éreztem azt az óriási űrt, amit egy barát elvesztésekor kellene). Nem is tudom, miért, de képtelen vagyok lányokkal hosszú ideig tartó barátságokat fenntartani. Mindig jön valami, ami elrontja az egészet: egy kis irigység, féltékenység, hogy a másiknak sokkal jobb(nak tűnő) élete van, vagy ő sokkal szebb, sokkal boldogabb, és egy idő után már eljutok olyan szintre, hogy az önértékelési problémám miatt nem foglalkozok vele. Akkor már nem tudok együtt örülni vele, mert neki jobb, én meg úgy érzem, hogy nem haladok egyről a kettőre. A saját panaszaim mellett az ő gondjai - habár lehet, hogy még nagyobb gondok- mondvacsinált butaságnak tűnnek. Sokkal élvezetesebb a saját magam által kreált trutyiban fürdőzni, topogni egy helyben, sajnáltatni magam, minthogy erőt vegyek magamon, és újra nyissak felé. Meg is értem, hogy megunta. Én is meguntam volna már magam, csak ugye azt már nem lehetne visszacsinálni se :)

× a fiúkkal viszont ez is teljesen másmilyen. Mivel nem azonos az értékrendünk, nem is tudunk versenyezni egymással. Nem gáz, ha ő "szebb", boldogabb, kiegyensúlyozottabb. Nem is értem ezt a felfogást, pedig ez a sajátom. Ezért szeretem a mostani helyzetet, hogy körülvesznek, és királylánynak, szépnek, menőnek érzem magam közöttük, ahogy befogadtak.

× ehhez viszont kellett az is, hogy a másfél éves kapcsolatomnak búcsút intsek. November elején még arról áradoztam, hogy a mi kapcsolatunk lehetne a magyarázó ábra a mintakapcsolat fogalom mellett. Viszont, ahogy az lenni szokott, szerintem 3 nap sem kellett neki, és jöttek a problémák, amiket ugyanúgy akartunk megoldani, mint azelőtt: a szőnyeg alá seperni. Csakhogy a végére felbuktunk benne. Nem tetszett neki, hogy hiányoztak a régi barátaim, a féltékenységével az őrületbe kergetett, és azzal is, hogy annyira óvni, védelmezni akart, hogy tapadásnak éreztem. Tuudom, azért a társam, hogy óvjon, védelmezzen, de az amúgy is romokban heverő önbizalmamnak nem tett jót, hogy úgy kezelt, mint egy hímes tojást. Azoktól a hibáktól senki nem tud megóvni, amiket el kell követnem. Igazán ez vezetett arra, hogy egyre jobban elkezdtem a szabadságom után vágyakozni, és mivel nem láttam esélyt arra, hogy mellette megkapom, dobbantottam. Fájdalmas döntés volt, és sokáig rágódtam rajta, nagyjából 3 hónapot, a végére testileg is kijöttek a felzaklatottságomból fakadó tünetek amiatt, mert már nem éreztem jól magam: minden ujjam begyulladt, kipattogtam, mint a popcorn, állandó álmosság, zaklatottság, nyugtalanság, depresszió, halálvágy... ilyenek. Lépnem kellett. Nem volt más választásom.

× azóta rendbe jött a kezem, a Tiszára nem úgy tekintek, mint életem utolsó állomására, hanem mint a kedvenc folyómra, és sokkal kevesebb alvás után is sokkal kipihentebb vagyok. Azt is mondják, hogy kisimult az arcom, és sugárzok. Néhány kiló is feljött, aminek megint csak örülök.
Egyedül az bántott, hogy ő szenved, de mára a "kedves üzeneteivel" elérte, hogy már nem érdekel. Ha nem akar helyrejönni, megnyílni a környezetének, aki segíthet neki, akkor én nem tudok mit tenni. Sajnálom, de már nem az én gondom.

×és persze élvezem a káoszt, amit magam köré teremtettem. Eddig olyan sima, tervszerű volt minden, most ez a kis felfordulás, a lehető legjobb :)

× ebben a hónapban annyit utazok, mint máskor három hónap alatt. Mama szülinapi buliján voltam otthon, 'csakúgy' hazamentem hét közepén, találkozni baráttal mentem haza hét közepén, meccs miatt mentem haza hét közepén.. Tökre élvezem ezt az egészet. És a legjobb: nem érzem magam élőhalottnak.

× azután sem, hogy túlestem életem első 2 hosszú buliján. Ráadásul egymás utáni éjszakákon. 48 óra alatt sikerült kemény 7 órát aludni, ami amúgy nem megszokott nálam, mert egyszerűen több az alvásigényem :)

Hirtelen, nagy vonalakban ennyi, amit le tudtam írni.
Igyekszem gyakrabban életjelet adni magamról főleg most, hogy rendeztem a dolgaim, és újra a káosz felett uralkodok :)

Gyors helyzetjelentés újrakezdésről, és a fény megcsillanásáról

Sajnos közel sem boldog percekről számolhatok be, mint más sikerblogok szerzői

Mostanában, mielőtt írnék, mindig eszembe jut: "ugyan ki a francot érdekel a mondani valóm". Aztán éppen ezért el is maradoznak a bejegyzések, viszont kezdek rájönni, hogy nem is más miatt kezdtem el írni, hanem csak és kizárólag azért, hogy könnyítsek magamon, vagy éppen megörökítsem boldog pillanataimat.

Van olyan is, hogy meg van ugyan nyitva az ablak, érzem, hogy: "na most kellene írni", aztán mégsem lesz belőle semmi, mert érdekesebbnek tartom az önsanyargatós sajnálatomat, mint azt, hogy tegyek is valamit magamért. Könnyebb azt hajtogatni, hogy "unatkozom, unatkozom" ,  mint tenni ellene.

Most viszont mesélek kicsit, hogy mivel töltöm az időmet:
Régen írtam, akkor is a színezésről. Az a hobbim megmaradt, bár most az okos fejemmel otthon hagytam minden kelléket, szóval maradnak a facebookos logikai játékok. Emellett persze blogokat is olvasok, leginkább történeteket, csakis romantikusakat, és befejezetteket. Nem szeretek várni új részre :)

A magánnyal ugyanúgy állok: próbálkozok, többnyire szerencsétlenül, de nem adom fel. Egyszer az egyik ajtó úgyis kinyílik. Barátokra lenne szükségem, meg egy olyan társaságra, akikkel el lehet menni ide-oda, és nem csak az állandó punnyadás megy.

Egyes kapcsolatok tönkre mennek, egyesek pedig kezdenek újjáéledni egy kisebb szünet után.
Amik tönkremennek valószínűleg azért, mert nem bírják el az adott személyek a megnövekedett igényemet irányukba. Megesik az ilyen, nem is hibáztatom. Én sem szeretem, ha valaki pióca-mód rám telepszik. Néha sajnos hajlamos vagyok beleesni egy ilyen hibába.
Az újjá éledőeket pedig annak köszönhetem, hogy képes vagyok felülemelkedni a múlt sérelmein, és újra nyitni a másik felé.
Persze ez is kétoldalú dolog, mert nem csak nekem kell túl lépni dolgokon, hanem annak is, akit én bántottam meg, vagy éppen nem kerestem a társaságát ilyen-olyan okok miatt.
Azt hiszem, hogy kellő érzelmi intelligencia mellett ez megoldható.
(Ugyanitt kellően magas érzelmi intelligencia-szinttel rendelkező embereket keresek!!!)

Új hóbort

Már megszoktam, hogy hozzám minden később ér el, mint a legnagyobb divat. Így van ez a zenékkel is, meg a hobbikkal is :)
nagyjából 1, vagy 2 éve jött divatba a felnőtteknek való színező könyvek árusítása. Na, ez hozzám szülinapom előtt ért el.
Már decemberben kitaláltam, hogy Fanni egy színezőt kap tőlem ajándékba, hogy az unalmas estéken legyen mivel elfoglalnia magát. A slusszpoén az volt, amikor január végén anya behívott magához, hogy ő most online akar könyveket rendelni, mert akciók vannak, és van néhány, amit amúgy is szeretett volna már régen. Nagyjából lementem hídba, mikor mutatta, hogy rendel nekem egy ilyen könyvet. Vele egyébként olyan szépen működik a telepátia közöttünk, hogy gyakran befejezzük egymás mondatait, van, hogy másodpercre pontosan ugyanakkor kezdjük el mondani ugyanazt a random dolgot, ami éppen eszünkbe jut. És most még ez is itt van.
Szóval színezek.

Tényleg igaz, amiket a könyvek hátulján lévő promószövegekben leírnak, hogy megnyugtat, meg ellazít, meg segít a stresszkezelésben, és olyan büszke tudok lenni magamra, hogy milyen szépet színeztem (bár vonalon belül maradni még most sem mindig sikerül...)
Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek megvan az a képessége, mint nekem is, hogy pillanatok alatt felidegesíti magát akármin, vagy olyan sok szabadideje van, hogy gyakran unatkozik. Nagyon jó kis elfoglaltság, és a kreativitást sem hagyja punnyadni.
Az is sokat jár az eszembe, hogyha vajon megmutatnám egy pszichológusnak, mit szűrne le a színhasználatomból?! Tanulságos lehetne

célkitűzés

Olyan jó lenne valami olyat véghezvinni, amit már előttem ugyan sokan megcsináltak, de feszegetné a határaimat, felkészülés kellene rá, és boldogsággal töltene el, hogy "igen, ezaz, én is meg tudtam csinálni"

Ha valamit kigondolsz, akkor már félig felkészültél arra, hogy megteremtsd.
Ha leírod, még nagyobb hangsúlyt adsz a megvalósításának.
Ha kimondod, tényleg komolyan gondolod.
Ha komolyan gondolod: lesznek olyan szerencsés véletlenek, amik közelebb visznek a megvalósításához.

Írhattam volna a vizsgáimról is, de most nem erről van szó.
Kitaláltam, hogy a nyáron körbe kellene biciklizni a Balatont! Nyaralásnak, és a kondim helyrerakásának sem lenne utolsó. Készülni kellene rá, ami azzal jár, hogy mozogni, edzeni kellene. Ez pedig kihozna a semmittevésből, az unalmas hétköznapokból!
Az elhatározás megvan. Innen már csak egy lépés a megvalósítás!

Csak egy vizsga a sok közül

Háát még mindig olyan nehéz elhinni, hogy ennyire csont nélkül lett meg ötösre a vizsgám!
Annyira féltem, és annyira nem bíztam magamban, hiszen volt vagy 3 olyan tétel, amit ha kihúzok, vége. Már több helyen leírtam, de mondom még egyszer, hogy a vizsga előtti este a LEGROSSZABB!
Mindenhogy.
Rossz, ha egyedül vagy, ha többen vagytok.
Rossz, ha sokat készültél, ha keveset.
Rossz, ha utazol, vagy ha otthon vagy.

Nem akarsz mást, csak egy nappal öregebbnek lenni, csak túl lenni rajta.
Ha van még mit átnézni, az idővel futsz versenyt, persze aztán inkább pihensz, és sz.rsz az egészbe.
Szerencsés vagy, ha jól alszol aznap este. Kevésbé szerencsés, ha keveset tudsz jól aludni, de nagyjából kipihenten ébredsz. Ha egyáltalán időben fel bírsz kelni. Bár a vizsgadrukk miatt szerintem nehéz ilyenkor elaludni, vagy nem felkelni az ébresztőre...

Most kicsit kivetítem, hogy nekem milyen volt az az este:
fél 10 felé értem a szobába, átfagyva, éhesen, izgulva. Szokásos lejelentkezések, és lelkifröccsök után ettem, meg persze lett volna még vagy 10 témakör, amit aznap nem sikerült átnézni, ezért nekifogtam. 11 re végeztem is, majd a csodával határos módon fél 12-kor sikerült is elaludni. Persze az alvás vagy másfél órát tartott, mert álmomban elkezdtek végig pörögni a hatóanyagok, készítményekkel együtt. Nem hagytak aludni. Mikor azt mondtam, h elég, azért ezt csak nem kellene, felkeltem, felültem, megvártam míg "csend lesz" odabent, majd visszaaludtam. Fél óra múlva megint kezdődött ez a rémség. És ez így ment egész éjszaka, amíg meg nem szólalt az ébresztőm. Kész megváltás volt.
Persze nem éreztem jól magam, fáradt voltam, izzadtam is, enni se bírtam, és még majdnem el is késtem. Csupa negatív jelnek fogtam fel, hogy ez a biztos kudarc jele. (Persze ilyenkor már nem gondol az ember a belefektetett időbe, energiába, és abba, hogy este még mentek a tételek)

Kis késéssel kezdtünk, de olyan szerencsés tételeket húztam, hogy jobbat nem is kívánhattam volna.
Így simábban meglett az ÖTÖS, mint ahogy arra számítottam (mert ez azért elvárás volt felém. Magam irányából is, meg a tanszék felől is).

Persze, ha nem lennék hívő, azt mondanám, hogy szerencse, de tudom, hogy nem az, hanem segítség. Angyalkéz

{Vigyázz! Kész! Posztolj!}- Tinikorom kedvenc könyvei

Sziasztok!
Sikerült kihámoznom magam egy légvételnyi (posztírásnyi) időre a tételeim közül, ezért hozok egy bejegyzést :)
Ide hoztam ismét a VKP-posztot, ami nem más, mint "Tinikorom kedvenc könyvei": Hát lássuk.

Sokat gondolkodtam, hogy melyik könyv is lehetne eme megtisztelő cím tulajdonosa, hiszen sok könyvet olvastam, szerettem.
A Harry Pottert nem tudnám kedvencemnek mondani, hiszem könyvből a sorozat 3. kötetéig jutottam, filmen pedig a 4-ig. Vagy talán még az ötöt is láttam, de semmire nem emlékszem belőle, még ha így is volt.
Nagyon sok könyvet olvastam Meg Cabottól, a Neveletlen hercegnő sorozatot szinte végig, és igazából ez lett a kedvencem. Emlékszem, alig vártam, hogy megkaphassam, és magamévá tehessem a történetet.
De pl az Egy igazi amerikai lány is nagyon tetszett ( vizsgák után ezt fogom újra olvasni, hiszen a Hercegnő sztorit nyáron olvastam 1 könyv/nap sebességgel :) )

Már nem egészen voltam tini, mikor megkaptam a Beépített huligánt. Mint minden focidrukkernek, kötelező olvasmánynak számított nálam is. És megmondom őszintén, nagyon tetszett.

Szintén nem tiniként találkoztam össze híres-hírhedt 50 árnyalat trilógiával. Szégyenszemre odáig voltam érte. Az első kötettel nehezen haladtam, és kellett egy kis szünet amíg rászántam magam a második kötetre, de megérte szerintem.
A második, harmadik kötetet szerintem egy hét alatt olvastam el.

Tavaly nyáron hozott össze a sors a Luxen sorozattal, amit vizsgaidőszak után, levezetésképpen olvastam el, és szintén faltam, mert nagyon tetszett. Az utolsó kötetre nem mertem még rászánni magam, mert egyelőre féltem a kis lelkivilágomat tőle. De amúgy nagyon érdekel, hogy mi lesz a vége.

Látszik, hogy nagyon szeretem a könyveket, és ami igazán megfog, azt nem tudom letenni. Néha direkt van bennem olyan is, hogyha nagyon tetszik egy történet, akkor a vége felé egyre lassabban olvasom, "nehogy máris vége legyen..."-alapon

A többiek kedvenc tinikönyveit itt találjátok!
Jó olvasást :)

Szilveszter 2015

A Szilveszter éjjele mindig is olyan misztikus volt számomra. Hiába ugyanolyan nap/éjszaka, mint a többi, mégis van benne valami, ami különlegessé teszi.
Emlékszem, kicsiként mennyire vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Sokáig fent maradhattam, és vicces műsorokkal ütöttük el az időt. Néha Mamánál voltunk, társasoztunk, de az volt a lényeg, hogy együtt voltunk, és jól éreztük magunkat.
Ahogy egyre nőttem, úgy változott a bulik minősége, volt, hogy nagyon jó volt, de olyan is volt, hogy unatkoztunk kissé.
Mióta egyetemre járok, arról szól ez a nap, hogy nap közben tanulok, mint egy örült, hogy este ne kelljen, és lelkifurdalás nélkül mehessek én is.
Ez a második év, hogy nem ugyanaz a program, mint minden éven volt, de látszik is, hogy semmi értelmeset nem sikerült se kitalálni, se szervezni.
Többször panaszkodtam már amiatt, hogy jó lenne egy olyan társaság, akikkel pl ilyen alkalmakkor lehetne számítani.
Ma már csak annyi a misztikum a mai napban, hogy holnap már 2016-ot írunk.. Nem különleges az, hogy fellehetek sokáig, mert így is minden nap bőven elmúlik élfél, mire ágyba jutok..

Remélem, azért még kikerekedik valami ebből az éjszakából!

Boldog Új Évet Mindenkinek!! :)