Valami van a levegőben

Addig képtelen vagyok bármihez is kezdeni, amíg megint sötét erők marcangolják a lelkem.

Régóta bennem van már ez a nyavalya, de ha nyilvánosan kiírnám magamból pontosan azt tenném, amit nem akarok: panaszkodnék.Most mégis megteszem, bár lehet, hogy soha nem fogja senki sem elolvasni.

Egy kis környezet tanulmány a szobáról:

× csend van a szobában: senki nem szól senkihez, mindenki elmélyül a maga kis dolgában. Persze, mindenkinek van /lenne dolga, de azért az, hogy egész álló nap nem szólunk egymáshoz, az nem normális

× csak úgy keringenek a negatív energiák a levegőben: régóta érzem ezt. Sőt! már tavaly év végén ezt éreztem. Csak tudnám, hogy akkor miért vállaltam be ezt a szobát megint?? Én változtam meg, vagy ő?! Szerintem mindkettten változtunk. Már nem bírom tolerálni azokat, amiket idáig olyan tökéletesen elnéztem, sőt, még talán egyet is értettem vele. Ma már nem ilyen vagyok. Nem vagyok képes olyan fokú negatív kritikát ráhúzni mindenkire / akárkire, amiket ő ráhúz emberekre. Már nem vagyok képes megérteni, hogyan lehettem én is ilyen, és hogy lehettünk mi legjobb barátok ilyen hosszú ideig. Talán nem is csoda, hogy nincs már senkim, hiszen, ha annak idején én is ilyen voltam, akkor mindenkit elriasztottam magamtól.

× ezek a negatív erők, amik sugároznak belőle a mélybe taszítanak, és szép lassan elmarcangolják kicsiny, törékeny lelkem. Ami azért fura, mert mint már mondtam, régebben én is ilyen voltam. Egyszerűen nem bántottak ezek. Aztán amióta elkezdtem változni, már nagyon érzékenyen reagálok.

× ilyenkor az kerül előtérbe, ami nincs, nem pedig az, ami van: gondolok itt olyanra, hogy nekem nincs senkim, én nem vagyok fontos senkinek, holott van egy csodálatos párom, 3 drága barátnőm, és szerető családom. Mire vágyhatnék még?!

× rám néz a Gonosz, én pedig beleszédülök tekintetébe. Kis villámokat szór a szeme, és nem tudok menekülni előle: érzékelem a perifériás látásommal, hogy engem néz. Vagy ha nem is néz, akkor is benne vagyok a negatív aurájában. Bizseregnek a porcikáim, ha erre gondolok. De nem ám az a jó bizsergés...

× idegesít, ahogy nyikorog alatta az ágy: tényleg én változtam. Vagy a negatív energiák miatt feszültebb vagyok. Minden zavar..

× idegesít, ahogy lapozgatja az előadásokat, amiken már kb negyvenszer átment (én fogom a legjobban kinevetni, ha 90% alatt írja a zh-t) Apropó: nekem is tanulnom kéne...

× idegesít, ha eszik (már megint? hogy bír ennyit enni? ja, persze 6 után nem eszünk. csak nassolunk...), ha hasra fordul, ha kolbászol a szobában (miért nem bír megülni egy helyben?)

× minden, amit tesz, mond, vagy gondol... (nincs mese, én változtam meg)

× olyan hatással van rám, hogy rajtam van a pulcsim, melegem van, de közben ráz a hideg.

× ne foglalkozzak vele? Nem tudok nem foglalkozni vele, mert minden porcikámmal érzem a harcot a negatívak ellen, és ellene. A mindennapjaim része. Ha nincs a közelemben, teljesen okés vagyok. És addig?

Már tudom: 7 hét múlva beadom a koliban a szobaváltási igényemet.
Hirtelen megint fellángolt bennem az érzés, hogy csak akkor menekülhetek meg, ha váltok. Ha kiszabadulok az energiavámpír karjai közül. Így is cifrákat gondol rólam, akkor már nem mindegy? Félek az újtól, de ez az egyetlen tarthatatlan megoldás, amit jelenleg látok magam előtt...