különös paradoxon

Szükségem van valakire. Még, akkor is, ha tudatosan minden porcikám tiltakozik ez ellen.

Néha annyira rám jön az az átkozott magányosság. Hiába vannak barátaim, akikre számíthatok mindig, minden körülmények között, akkor is… hiányzik egy társ. Akkor talán ezen a legutóbbi történeten is könnyebben túl tudnám tenni magam. Visszagondolva, eddig mindig úgy sikerült felejteni, hogy jött egy újabb, aki új reményeket adott, újra hitet öntött belém, hogy „na, majd most hátha sikerül”. Hiába mondom azt is, hogy már túl vagyok rajta, néha eszembe jut, hogy mennyire elbánt velem, és hogy igen csak padlóra küldött, még ha ezt a környezetem észre sem veszi. Komolyan néha, mikor kint járok az utcán azt kívánom, hogy véletlenül fussak vele össze.. és akkor kiadnám magamból azt a dühöt, gyűlöletet, amit irányában érzek. Szívesen felpofoznám, hogy egy hétig csengjen a füle utána, és megtanulja, hogy nem használjuk ki a másikat… Most elmondom: nem vagyok egy könnyen kapható. Jó, voltak nekem is mellé lövéseim, meg hibáim, de akkor sem kapott meg még soha senki könnyen. Pont ezért, hogy az ilyen eseteket elkerüljem. Soha nem akartam strigula lenni senki életében. De ez egy olyan helyzet volt, hogy megemelem a kalapom előtte, hogy ilyen kitartó, ambiciózus, és ennyire szemétláda, hogy senkit, és semmit nem nézve mindenen és mindenkin átgázol célja elérése érdekében. Beadja a jó fejet, az elbűvölő cukiságot nem csak nekem, a környezetemnek is (anyuék is simán bevették, hogy egy tündér), aztán amikor eléri célját, se szó, se beszéd odébb áll, és úgy keveri a kártyákat, hogy te érezd magad rosszul, és őt kelljen sajnálni, meg neked legyen lelkiismeret furdalásod…

Ez után nem csodálom, hogy ellenséges vagyok az ismeretlen ellenkező nemű egyedekkel szemben. Akiket ismerek, azokkal felesleges bizalmatlannak lennem, mert ők már vagy megbántottak, vagy sosem fognak.

Érdekes paradox helyzet ez. Senkinek nem kívánom

elfojtás

Elmondhatatlanul fantasztikus érzés az, ha az emberben bíznak. Idegenek. Vagyis olyan emberek, akiknek nem sok közük van hozzád, mégis tudják, hogy bízhatnak benned. Na, hát Kis Focistám megint alkotott. örülök, hogy megbízik bennem, így majdnem teljesen ismeretlenül is. minden baját megosztja velem. bár utána egyből jön azzal a nyomi szöveggel, h "jajj most olyan gáz vagyok", stb.. nem kedvesem! nem vagy az.. csupán csak te is ember vagy, és néha neked is ki kell adnod a fáradt gőzt. ha ezzel pont engem 'terhelsz' (ami hozzáteszem: nekem nem teher), akkor állok elébe ;)
amúgy pont ma beszélgettem egyik újdonsült kedves ismerősömmel erről (ő is megérne egy külön posztot), h néha mindenkinek ki kell adnia magából a dolgokat, mert az nem lehet, hogy mindig magadban tartod.. akkor egyszer csak felrobbansz. puff voltál, már nem vagy..ha elfojtod magadban, abból semmi jó nem születik: van aki így, van akin úgy csapódik le. pl kedvenc szobatársam (őt tényleg szeretem) tudja nagyon elfojtani magában a dolgokat, s amikor szétstresszelte az agyát, olyankor jönnek a fizikai fájdalmai, vagy vérnyomás leesés, rosszul lét, stb. sorolhatnám.
pedig neki is mindig mondom, hogy azért vagyok, én is, meg anyuja is,hogy adja ki magából. nekem bármit elmondhat.. elmondom a véleményem, tanácsolok valamit, ha megfogadja, megfogadja, ha nem, nem..
szeretek lelkikukát játszani: addig sem a saját hülyeségeimmel vagyok elfoglalva. pedig ám az én lelkecském sem a legstabilabb, és legboldogabb. próbálok parancsolni magamnak, hogy ne foglalkozz már azzal az idiótával, de jobban szereTTem, mint gondoltam... néha ma is eszembe jut, de olyankor már csak gyűlöletet érzek irányába, és meg tudnám fojtani egy kanál vízben :@ persze mellettem is sokan állnak, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. és ezért nagyon hálás is vagyok nekik. üzenem kedveseim: alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt :)

Egy kis személyeskedés

Nos, kedves Olvasó!
Tudod, hogy nem szoktam nevesíteni posztjaim alanyait, most sem kívánok efféle dolgokba belebocsátkozni, tudni fogja, akinek szól. Az Illető 15 perc hírnévre vágyva megkért, hogy írjak róla néhány gondolatot. Ebből nem lesz rendszer, ezt le is szögezném.
Szóval
Kedves Barátom!
Mit is tudnék írni Rólad/ Neked, magadról?! Annyit tudok, amennyire ismerlek. Ez pedig nem sok. Tény, hogy nagyon megkedveltelek, s bízom Benned. Próbálok.
Ahhoz képest, hogy nem rég óta élvezzük egymás virtuális társaságát, eddig csupa jó véleménnyel vagyok rólad. Abból nem érzékelek semmit, hogy mondod, hogy milyen gonosz tudsz lenni, illetve, hogy alapjáraton egy mocsok vagy.
Bár azt tényleg nem bírom, hogy korlátokat szabsz a gondolataidnak, a fantáziádnak, mert nehogy rossz legyen.. Ez a túl megfontoltság szerintem nem illik hozzád. Miért nem tudod egy kicsit elragadtatni magad a pillanattal? A gondolkodás -amíg nem válik tetté- nem bűn. Az pedig, hogy fájni fog? Nekem is. De 1. kit érdekel? 2 megéri.. Hidd el :)
Mindemellett piszkosul örülök, hogy ismerlek, és hogy összehozott Veled a Sors. Jobban örülnék, ha már élőben is találkoztunk volna, és azután kérnéd a véleményem. Bár lehet, hogy akkor sem lenne reálisabb a látásom irányodba, és akkor sem tudnék rosszat mondani Rólad.
Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, mikor az utóbbi hónapokban azon voltam, hogy elrontsam az életem, ill. próbára tegyem a barátaimat! Nem sokan maradtak velem, de Te köztük vagy ;)
Szóval köszönöm, hogy ismerlek, és hogy elfogadsz, és kitartasz :)
Köszönöm :
Kiscsillag :)

Ennyit érsz

nocsak nocsak. milyen meglepő. újabb sztori, újabb találkozás végződött válással. még hozzá eléggé csúfos válással. az 'úriember' annyira nem volt képes, hogy nyíltan odaálljon, és a szemembe mondja, hogy nem érdeklem.egyáltalán. eléggé gerinctelen módja ez egy búcsúnak, de ilyenben még úgysem volt részem... pedig mennyien mondták, h bele se vágjak, mert fájdalmas vége lesz... és basszus..megint igazuk lett.. unom már amúgy, hogy néha így elvakulok, és se hall, se lát módjára vágok bele a hülyeségekbe.. persze ilyenkor sokan eltávolodnak az ember mellől, de az igaziak kitartanak.. hát ez a sztori ha másra nem is, ennyire jó volt, hogy kiderült ki az igazi, és ki a hamis.
jelentem azonban: egy héttel a dolog lezárása után: ISMÉT RAGYOGOK. SZEBBEN, MINT VALAHA. MEGINT BOLDOG VAGYOK, és/mert nem töröm a fejem a hülyeségein.. hatalmas fellélegzés. ismét SZABADNAK érzem magam..

Végső kétségbeesés

Semmi másra nem vágyom,csak hogy te boldog légy.
Ha ehhez az kell,hogy eltűnök az életedből,hát legyen.megteszem csak is érted. Mert szeretlek. Jobban,mint eddig bárkit. Tudod mióta? Amióta először felvillant a lehetőség,hogy elveszítelek...
Ha neked az kell a boldogságodhoz, hogy minden nap pontban 6kor írjak,hogy mi van veled,megteszem.
Ha neked az kell,hogy apró figyelmességekkel néha néha apróságokkal meglepjelek,akkor megteszem. Nekem pénzembe nem fog telni,hiszem egy kis kreativitás ha van az emberben,minden sokkal egyszerűbb...már most legalább 25 féle ajándékötletem van neked. Csak neked.
Bármire képes lennék már érted...eljutottam arra a pontra.
És tényleg.ha te attól vagy boldog,hogy eltűnök az életedből,ígérem,többet nem fogsz hallani felőlem...
Csak döntsd el,hogy mit akarsz.

csalódás

"Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele."

pont ezért engem meg nem szelídít senki egykönnyen...
nem kell több csalódás, több sírás... elég erős lettem, s velem együtt a tüskéim is erősödtek.. akinek nem tetszik, majd jön helyette más....
a megkezdett harcot folytatom, nem adom fel, míg egy csepp remény is van, de több ilyen nem lesz...

olyan nagy szívem van... és olyan nehezen adom oda bárkinek is...de akinek eddig odaadtam- mindenki elbánt vele senki nem értékelte igazán. :/ pedig úgy tudok szeretni... miért nem kell senkinek, akinek adnám?!
még nagyobb tüskéket növesztek, még nehezebb lesz hozzáférni, talán kevesebb csalódás fog érni...
de hogy lehet valaki ilyen kriminálisan balfasz?! ehhez már kajak tehetség kell ://

Saját vélemény

Miskolcon manapság valahogy divattá vált a meccsre járás. Részben örülök neki, részben nem..

Örülök neki, mert:
* sokan buzdítják szeretett csapatomat

* nyilván inspirálóan hathat ez a játékosokra

* fantasztikus életérzés, mikor a 'Katlanban' több 1000 ember énekli az 'Amíg élek én'-t

Nem örülök neki, mert:
* olyan emberek is ott vannak, akiknek semmi közük a szurkoláshoz

* csak azért járnak ki meccsre, mert divattá vált, és ők lesznek a nemmenők, ha nem vergődik végig a meccset az ultrák között (amit ők csinálnak, az a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szurkolásnak)

* azzal, hogy ezek a 'szurkolók' kijárnak, hatalmas harcok folynak a jegyekért, ami megmondom őszintén púp az ember hátára. Oké, erre lenne megoldás a bérlet. Az okosoknak az van. De mondjuk az olyanoknak, mint én, marad a mizéria.(ugyanis azok közé az emberek közé tartozom, akiknek minden meccs ajándék. A tavaszi szezon elején még úgy volt, hogy a 6 meccsből 3 olyan, ahol kint tudok lenni, ehhez képest 5-ön voltam kint :) ) Velem szerencsére még nem fordult elő, hogy ne kaptam volna jegyet a szektoromba (vagyis egyszer, de az nem emiatt volt, és a Bácsik cukik voltak, mert beengedtek az ultrák közé :) ), de nem egy ismerősöm van, aki lemarad, mert elfogynak a jegyek, mire ideje engedi, hogy a Shopot, vagy a Jegypénztárat megközelítse.

Aztán vannak ezek a fórumok. Na ott vannak még fazonok. Nem bántom túlbuzgósága, és álmodozásai miatt, mert nincs hozzá jogom, ha neki ez jó, akkor áldásom rá. Nem mintha nekem ettől kevesebb levegő jutna, vagy valami... de azért könyörgöm!! Maradjunk a realitások talaján. Itt volt ez a hatalmas harc a 4. helyért.  Nem vitatom, gyönyörű lett volna, és bizakodni is kell, de annak azért eléggé kicsi az esélye, hogy csak mi nyerünk, és a többiek X-et játszanak, vagy kikapjanak olyan csapattól, mint mondjuk a Fradi, vagy a Pécs. (Félreértés ne essék: egyikőjüket sem bántom, csupán tényeket közlök. Ezen csapatok egyikének sem megy úgy az utóbbi időben, hogy félni lehetne tőlük)

Szóval sokan megszóltak, mert nem hittem az Európa Liga-indulást érő 4. hely megszerzésének lehetőségében, mert nem csak rajtunk múlt. És az utóbbi időben mi sem nyújtottunk olyan teljesítményt, hogy hasra lehetett volna esni tőle.

A győzelem végül sikerült:
3-2 -re győztük le, az amúgy is kieső helyen álló, tét nélkül játszó Vasast.

egy fantasztikus első félidővel (pont, mint az őszi szezonunk), és egy siralmas, unalmas második félidővel (akárcsak a tavaszi szezon).

A másik 3 csapat is nyert, úgyhogy az EL nem jött össze.

Ennek ellenére mégsem bánkódom, mert újoncként, a 7. hely gyönyörű. A célunkat elértük, amit a bajnokság elején kitűztünk: a felsőházban végeztük.
Idén kitűzzük az El indulást, és megcsináljuk, mert képesek vagyunk rá :)

én "Hiszem, hogy győzni fogunk, és egyszer mi leszünk a legnagyobbak"