szösszenet

helló :)
rég adtam már blogos hírt magamról.
elkezdődött a 4. vizsgaidőszakom. már most sokkal jobban, szebben alakul a 3-hoz képest :) semmi kedvem nincs megint b és c vizsgákon idegeskedni. bőven elég az A vizsga izgalma is.
pénteken az örömhírek napja volt. kijavították a biofizika jegymegajánlót/vizsgát. meglepett az eredménye 91%-kal jeles lett. aztán kedvenc szobatársam is elég szép eredményt ért el a 'mumus' tárgyánál. szóval nagy volt a vigasság a kialakult balhék, összeszólalkozások, eszmecserék, félreértések ellenére is.
az első vizsgámon is túl vagyok már. lelki állapotomhoz képest jól sikerült. tudom, hogy képes lennék jobbra is, de úgy vagyok vele, hogy ha lesz még a végén erőm-energiám-kedvem, akkor javítok.
5-én jön a következő, addig meg katalizálok valakit ;)

na de vizsgákon kívül kicsit más téma: tegnap megtudtuk, hogy az ultrák visszajönnek utolsó meccsre, elköszönnek Luque-tól. nagyon hiányoznak már az olyan meccsek, amik után nem volt hangom, és remélem most ez olyan lesz. meg azt is remélem, hogy valami menő kis koreót is kitalálnak a Kapitány, és Fernando búcsúmeccsére.
pénteken meg közönségtalálkozó. azt hiszem, ott a helyem.

Valami véget ér..

Álomszerűnek indult a hétvége. minden lett, csak épp az nem.
úgy gondolom, nem ez a megfelelő fórum arra, hogy elregéljem a történetet. Abból a szempontból örülök ennek a hétvégének, hogy sok dolog tisztává vált előttem, és mások előtt is, valamint új arcokat ismerhettem meg.

Massa folytatásának indult. Azt hittem, ahhoz hasonló élményben lesz részünk. Hát ramazuri, az éppenséggel lett belőle. olyan, hogy besokalltunk mindannyian. valakinek mennie kellett. ez a valaki most én voltam.

olyan emberektől is megszabadultam sajnos, akiktől nem akartam. remélem azért velük még valahogyan fogok találkozni életem során, és ők nem utáltak meg nagyon. ebben nagyon bízom. az ő elvesztésük jobban fájna. (bár, ha a csoport többi tagja ezt is olvassa, ami sanszos, még jobban utálni fognak. az már legyen az ő problémájuk)

azért, amint mondtam jó is volt ebben a hétvégében. pl visszatérhettem kedvenc Balaton-parti városomba, ahová sok szép emlék köt. amikor ezek előbuggyantak belőlem, boldog voltam. átélni mindent újra, a helyszíneket, az illatokat, a hangokat. ááh. csodálatos volt.
és még olyan helyen is jártam, ahol azelőtt sosem.. ezért is csak hálás lehetek. mint ahogy azért is, hogy megismertem egy nagyon csodálatos embert, akivel szinte elsőre megtaláltuk a közös hangot. kettőnk barátsága remélem, és bízom benne, hogy nem fog emiatt megszakadni.

szóval ennek a Massa-csoportnak részemről vége. az emlékeket megőrzöm, soha nem felejtem el. hálás is vagyok dolgokért. csak azért nem, hogy így kipakoltak onnan. meg sem próbáltak a másik helyzetébe belegondolni.ez fáj a legjobban. de hát nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, és nem is lehet mindenki mindenkivel jóban.

Május 1

ez a mostani május 1 életem eddigi legfurább május kezdése volt.
nem tudtam haza menni Miskolcra, hanem suli miatt bent kellett maradnom a koliban. az a hét amúgy is elég furcsa volt, hétfő este biofizikai mérő módszerek vizsga volt, kedden élettanból gyakvizsgáztunk, csütörtökön pedig receptúra gyakorlaton voltam egyéni vényező. a bifiz vizsgára még várunk ;) az élettan plusz-mínuszos vizsga volt. plusszal akceptáltam. azt hinné az ember, hogy ezután legalább pihenhet egy kicsit május 1 alkalmából. csak hát ott volt 24 recept, amit be kellett nyalni, vagyis legalább valami fogalmam legyen róla. meg szobatársaim is tanultak, úgyhogy közös program lefújva. így hát csendes magányomban kiültem az erkélyre, és elkezdtem recepteket írni, meg fb-on tabi barátaimmal cseverészni. egész szépen megkapott a nap az egész napos kint lét után.

aztán mégis gondoltam,hogy csak ki kellene menni valamerre. Békás tó lett belőle. sokan voltak, ők pedig nyugira vágytak. tanulni valót is hoztak. ez pedig így nem igazán alkalmas hely a tanulásra, úgyhogy füstbe ment a tervem. pedig csak jót akartam.
viszont csináltam pár csodaszép képet.

Massa

Hát ez valami fergeteges volt. Hosszas szervezés és várakozás előzte meg ezt a szép hétvégét.
Péntek este kezdődött minden. megbeszéltük, hogy 21.00-kor találkozunk a Főtéren a benzinkútnál. teljesen jó időpont.
a péntekem azzal telt, hogy technológiát írtam ki kis füzetbe, hogy velem lehessen, unalmas perceimben olvasgathassam (kétség nem fér hozzá, nem volt unalmas perc), meg tejbegrízes édességet csináltam a népségnek (: délután még futni is te tudtam menni. gyors vacsi, zuhanyzás, aztán gyorsba összepakoltam, és indulás a benzinkútra. Anya lejött velem. persze, hogy az orrunk előtt ment el a villamos, így elindultunk gyalog. 10 perces késés lett belőle kb. már mindenki ott volt a 'házigazdák' közül. gyors búcsúzkodás, aztán elindultunk. fent Massán nem volt térerő, csak meghatározott helyeken, így volt igazán izgalmas az értekezés a fiúkkal. végül csak egymásra találtunk.
a dologban a pikantéria annyi volt, hogy voltak olyanok, akik most találkoztak életükben először, előtte maximum facebookon a szervezés közben beszélgettek.köztük én is olyan voltam. csak Juditot és Enikőt ismertem a 7 emberből. Andrással már egy éve leveleztünk akkor facebookon, Ferivel nagyjából fél éve.
Petit és Renátát a szervezés közben ismertem meg jobban.
Gondolom mondanom sem kell, mikor felértünk a házba, mindenki izgatott csacsogásba kezdett. sok új arc, ismerkedés, nevetések, fényképező vakuk, evés, ivás, minden volt. aznap éjjel nem is aludtunk. vagyis a keményebbek nem aludtak Enikő és én kinéztünk magunknak egy-egy kényelmes kanapét/fotelt, egy pokrócot, és ahogy illik, elaludtunk :)) (igen, ezekről is készültek képek :) )

a lányok reggel 6-kor mentek el a busszal, mert sütés-főzés, egyéb otthoni elfoglaltságok várták őket.
bevállaltam, hogy maradok a fiúkkal, és az egész napot velük töltöm. megmutatok nekik néhány érdekességet. fél 7kor kerültünk vízszintesbe. azt hinné az ember, hogy amilyen fáradtak voltunk, olyan hamar el is aludtunk. hát ami engem illet.. nem :D
kb fél órát tudtam csak aludni.a többi csak csukott szemmel való aludni próbálkozás volt :D
nagyjából fél 9kor mindenki már talpon volt 'frissen'. a reggelire csak délben került sor. Fasírtot ettünk. aztán, amíg vártunk egymásra felfedeztük egy kicsit a környéket. hegyoldalakat, virágokat, megmosakodtam a patakban, integettünk a kisvonatnak, csacsogtunk, nevetgéltünk, szóval elvoltunk, és szerintem mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. aztán végre mindenki elkészült. lementünk Lillafüredre, ott a vízeséshez vittem a fiúkat. majd le Hámorba, ahol végre tudtunk cigit venni. András már reggel 9 óta azért nyavalygott, hogy neki cigi kell, de az erdő közepén ugye nincs bolt :D hát most végre kapott
eztán felvittem őket a Molnár-sziklához, ott is sok képet lőttünk. a fiúknak nagyon tetszett az a hely. András többször is mondta, hogy ő ha még visszatér Miskolc közelébe, ide biztos, hogy kilátogat, neki annyira tetszik ez a hely.

igazából örültem, hogy örömet tudtam nekik okozni, és olyan helyeket mutatni nekik, amik tényleg érdekelték őket.
haza kellett mennem, de voltak olyan rendesek, hogy hazavittek, és még fel is jöttek hozzánk. Anyuékkal jól eltrécselgettek (gondolom én).
aztán mentünk vissza Massára.
Judit vitt fel nekünk vacsit, útközben még összeszedtük Enikőt, meg Renit, mert ők meg a buszt késték le :)
de végül megint együtt volt a csoport. második éjjel már nem voltunk olyan virgoncak, hogy reggelig fennmaradjunk, így a szokásos esti traccsparti, evés, ivás után fél 1 kor mentünk aludni.

vasárnap reggel 10 ig kellett elhagyni azt a csodaszép helyet, 10 után bementünk a belvárosba, felmentünk a Kilátóhoz, majd mivel 14.00-től meccs volt, oda is ellátogattunk. Feri és Peti nem meccses, így ők elmentek még másfelé fényképezni, túrázni.
meccs jó volt (arról majd talán a másik blogba írok), utána volt egy kis összetűzés, de hamar megoldottuk, majd felmentünk Diósgyőrbe az egyik kocsmába. hamar eltelt az idő, amíg a fiúknak el kellett indulni.
még azért utolsónak haza vittek, nem hagyták, hogy 23.00-kor villamosozzak hazafelé. mindenki nagy ölelésekkel búcsúzott el a másiktől, és megígértük, hogy lesz ennek még folytatása :)

kb 700 fénykép született ezalatt a 3 nap alatt. viszont biztos vagyok benne, hogy fényképek nélkül is örök emlék lenne mindannyiunknak :)

különös paradoxon

Szükségem van valakire. Még, akkor is, ha tudatosan minden porcikám tiltakozik ez ellen.

Néha annyira rám jön az az átkozott magányosság. Hiába vannak barátaim, akikre számíthatok mindig, minden körülmények között, akkor is… hiányzik egy társ. Akkor talán ezen a legutóbbi történeten is könnyebben túl tudnám tenni magam. Visszagondolva, eddig mindig úgy sikerült felejteni, hogy jött egy újabb, aki új reményeket adott, újra hitet öntött belém, hogy „na, majd most hátha sikerül”. Hiába mondom azt is, hogy már túl vagyok rajta, néha eszembe jut, hogy mennyire elbánt velem, és hogy igen csak padlóra küldött, még ha ezt a környezetem észre sem veszi. Komolyan néha, mikor kint járok az utcán azt kívánom, hogy véletlenül fussak vele össze.. és akkor kiadnám magamból azt a dühöt, gyűlöletet, amit irányában érzek. Szívesen felpofoznám, hogy egy hétig csengjen a füle utána, és megtanulja, hogy nem használjuk ki a másikat… Most elmondom: nem vagyok egy könnyen kapható. Jó, voltak nekem is mellé lövéseim, meg hibáim, de akkor sem kapott meg még soha senki könnyen. Pont ezért, hogy az ilyen eseteket elkerüljem. Soha nem akartam strigula lenni senki életében. De ez egy olyan helyzet volt, hogy megemelem a kalapom előtte, hogy ilyen kitartó, ambiciózus, és ennyire szemétláda, hogy senkit, és semmit nem nézve mindenen és mindenkin átgázol célja elérése érdekében. Beadja a jó fejet, az elbűvölő cukiságot nem csak nekem, a környezetemnek is (anyuék is simán bevették, hogy egy tündér), aztán amikor eléri célját, se szó, se beszéd odébb áll, és úgy keveri a kártyákat, hogy te érezd magad rosszul, és őt kelljen sajnálni, meg neked legyen lelkiismeret furdalásod…

Ez után nem csodálom, hogy ellenséges vagyok az ismeretlen ellenkező nemű egyedekkel szemben. Akiket ismerek, azokkal felesleges bizalmatlannak lennem, mert ők már vagy megbántottak, vagy sosem fognak.

Érdekes paradox helyzet ez. Senkinek nem kívánom

elfojtás

Elmondhatatlanul fantasztikus érzés az, ha az emberben bíznak. Idegenek. Vagyis olyan emberek, akiknek nem sok közük van hozzád, mégis tudják, hogy bízhatnak benned. Na, hát Kis Focistám megint alkotott. örülök, hogy megbízik bennem, így majdnem teljesen ismeretlenül is. minden baját megosztja velem. bár utána egyből jön azzal a nyomi szöveggel, h "jajj most olyan gáz vagyok", stb.. nem kedvesem! nem vagy az.. csupán csak te is ember vagy, és néha neked is ki kell adnod a fáradt gőzt. ha ezzel pont engem 'terhelsz' (ami hozzáteszem: nekem nem teher), akkor állok elébe ;)
amúgy pont ma beszélgettem egyik újdonsült kedves ismerősömmel erről (ő is megérne egy külön posztot), h néha mindenkinek ki kell adnia magából a dolgokat, mert az nem lehet, hogy mindig magadban tartod.. akkor egyszer csak felrobbansz. puff voltál, már nem vagy..ha elfojtod magadban, abból semmi jó nem születik: van aki így, van akin úgy csapódik le. pl kedvenc szobatársam (őt tényleg szeretem) tudja nagyon elfojtani magában a dolgokat, s amikor szétstresszelte az agyát, olyankor jönnek a fizikai fájdalmai, vagy vérnyomás leesés, rosszul lét, stb. sorolhatnám.
pedig neki is mindig mondom, hogy azért vagyok, én is, meg anyuja is,hogy adja ki magából. nekem bármit elmondhat.. elmondom a véleményem, tanácsolok valamit, ha megfogadja, megfogadja, ha nem, nem..
szeretek lelkikukát játszani: addig sem a saját hülyeségeimmel vagyok elfoglalva. pedig ám az én lelkecském sem a legstabilabb, és legboldogabb. próbálok parancsolni magamnak, hogy ne foglalkozz már azzal az idiótával, de jobban szereTTem, mint gondoltam... néha ma is eszembe jut, de olyankor már csak gyűlöletet érzek irányába, és meg tudnám fojtani egy kanál vízben :@ persze mellettem is sokan állnak, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. és ezért nagyon hálás is vagyok nekik. üzenem kedveseim: alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt :)

Egy kis személyeskedés

Nos, kedves Olvasó!
Tudod, hogy nem szoktam nevesíteni posztjaim alanyait, most sem kívánok efféle dolgokba belebocsátkozni, tudni fogja, akinek szól. Az Illető 15 perc hírnévre vágyva megkért, hogy írjak róla néhány gondolatot. Ebből nem lesz rendszer, ezt le is szögezném.
Szóval
Kedves Barátom!
Mit is tudnék írni Rólad/ Neked, magadról?! Annyit tudok, amennyire ismerlek. Ez pedig nem sok. Tény, hogy nagyon megkedveltelek, s bízom Benned. Próbálok.
Ahhoz képest, hogy nem rég óta élvezzük egymás virtuális társaságát, eddig csupa jó véleménnyel vagyok rólad. Abból nem érzékelek semmit, hogy mondod, hogy milyen gonosz tudsz lenni, illetve, hogy alapjáraton egy mocsok vagy.
Bár azt tényleg nem bírom, hogy korlátokat szabsz a gondolataidnak, a fantáziádnak, mert nehogy rossz legyen.. Ez a túl megfontoltság szerintem nem illik hozzád. Miért nem tudod egy kicsit elragadtatni magad a pillanattal? A gondolkodás -amíg nem válik tetté- nem bűn. Az pedig, hogy fájni fog? Nekem is. De 1. kit érdekel? 2 megéri.. Hidd el :)
Mindemellett piszkosul örülök, hogy ismerlek, és hogy összehozott Veled a Sors. Jobban örülnék, ha már élőben is találkoztunk volna, és azután kérnéd a véleményem. Bár lehet, hogy akkor sem lenne reálisabb a látásom irányodba, és akkor sem tudnék rosszat mondani Rólad.
Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, mikor az utóbbi hónapokban azon voltam, hogy elrontsam az életem, ill. próbára tegyem a barátaimat! Nem sokan maradtak velem, de Te köztük vagy ;)
Szóval köszönöm, hogy ismerlek, és hogy elfogadsz, és kitartasz :)
Köszönöm :
Kiscsillag :)