Hát végre rászántam magam, hogy írjak megint. Túl sok dolog van, amiből aztán csillapodás nélkül nem jött volna ki sok jó. Mostanra kerültem olyan állapotba, hogy tudok írni ezekről a dolgokról:
Amilyen rosszul kezdődött a múlt hét, olyan jól végződött
Még szombaton (19-e, ha emlékeim nem csalnak) történt egy dolog, ami nagy változást eredményezett az életemben: a jó múltkor írtam róla, hogy újabb barátság vs. szerelem. nyert a barátság. azon a napon dőlt el.
maga a döntésmeghozatal nem igényelt sok időt. egyik pillanatról a másikra történt, és még csak megviselő sem volt. viszont az előterjesztés... gondolom mondanom sem kell: miértek, csalódottság, egy kis dulifuli lett a vége. és persze sok kínos pillanat.
azt hitte a másik fél, hogy én olyan hűű de jól érzem magam, miután elmondtam neki, hogy mi a szitu.
pedig nem. nagyon rosszul éreztem magamat. lehet, hogy miatta csak, de lehet, hogy az is közre játszott, hogy elég csúnyán összevesztünk otthon előtte való este. hát mind1. szerdáig szépen rá is nyomta a bélyegét a hangulatomra. talán csak az a dolog dobott fel valamelyest, hogy kedden véget ért a gyógykém gyakorlatom. szerettem- imádtam, de elég volt ennyi belőle egyelőre :)
aztán még persze a sünikém is feldobta a hangulatomat. kitalálta, hogy ahányszor lefárasztom gyógykém előadáson a hülye asszociációimmal, mindig a fejemhez vágja hogy 'dein Pfeffer' (azaz Borsod). amikor először hallottam tőle majdnem lefejeltem egy tűzoltókészüléket a kémia épületben. megadta az alaphangulatot.
szerdán egy idióta ötlettől vezérelve kitaláltuk Diussal, hogy vendégeket hívunk, a másnap esti közös vacsoránk elfogyasztására. mert ugye neki is olyan jó étvágya van, nekem is, miért ne ragaszthatnánk ezt rá másik 2 emberkére is :)
meghívtuk Atiékat. vagyis ő. de én mondtam neki. vagyis nem is mondtam neki, hanem cukkoltam, hogy nem meri megtenni, meg ilyenek, és megtette :) amire nem számítottam: sünike egyből igent mondott, Ati meg kicsit vacillált, de rábeszéltük szépen.
alig vártuk már a csütörtök estét. eleinte nehezen indult, de utána... kockásra kacagtuk a hasunkat :)
az utolsó buszig itt maradtak velünk. lekísértük őket, tiszta romantikus volt, csak a csók hiányzott a végéről :D
szóval mondanom sem kell a hétköznapok egyre vidámabban teltek, ahogy haladtunk a hétvége felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése