2. nap

Második nap

Hol szeretnél tartani 10 év múlva?

Az első gondolatom az volt, amikor megláttam a mai nap címét, hogy „áááh, én ezt nem írom meg Fogalmam sincs az egészről”

Aztán végig gondoltam, hogy pont ezért kihívás egy kihívás, hogy gondolkodni kelljen kicsit, így hát kissé megmozgattam a kis agyacskámat, és a következő jövőképet fogalmaztam meg:

10 hosszú év múlva pont 32 és ¾ éves leszek. Túl a harmincon azért már illene egy kisebb családnak a hátam mögött lennie. Szeretnék már addigra férjnél lenni, vagy ha nem is jön össze az esküvő, de egy hosszú, akár élettársi kapcsolatban élni, és szeretném, ha minimum 1 gyerkőc boldogítaná a mindennapjainkat. Persze, ha ez nem jönne be, akkor még mindig ott van egy másik opció: egy teknőssel, és egy DVTK címerrel a kezemben fogok megöregedni, és meghalni. (kellenek a B tervek)

Szeretnék egy fasza munkát is, nyilván szakmán belül: jelenleg a legvonzóbb számomra a kórházi munka, szeretnék toxikológián dolgozni. Bár jobban belegondolva szociálisan nem vagyok valami túl érzékeny, szóval lehet, mégis az ipart kellene választanom. Ott meg unatkoznék, és a sok határidős munkával csak szenvednék. Szóval ipar nem. Marad a klinikai gyógyszerészet, vagy egy közforgalmú gyógyszertár.

Lehet, bolondnak fogtok tartani, de én nem szeretnék külföldre menni. Bár, ha olyan lenne a helyzet, akkor meggondolnám többször is, de a lokálpatriotizmusom nem enged…

10 év múlva azért szeretnék már egy saját lakást, kocsit jogsival, normális egzisztenciát kiépíteni magamnak, és esetleg a velem együtt élőknek. Szeretnék megtanulni igazán finomakat főzni, és azt is szeretném, hogy csupa olyan ember vegyen körül, akiket szeretek, és akik engem is szeretnek.

Végülis ez a legutolsó a legfontosabb 

1.nap

Ahogy ígértem, itt is vagyok az első napi bejegyzéssel a 30 napos kihívásban. A mai téma pedig:

Írj a jelenlegi kapcsolatodról, vagy ha szingli vagy, a szingliségről.

Éppen tegnap töröltem le ezt a számlálós app-ot a telefonomról, ami megmutatja, hogy mikor hagytam fel szingliségemmel. De azt hiszem 415 napnál járunk.

Szóval igen. Valamivel több, mint egy éve megtaláltam a másik felem, aki egyelőre elfogad olyannak, amilyen vagyok, szeret a rossz napjaimon is, és akkor is, amikor minden flottul halad nálam. Elfogadja a rossz tulajdonságaimat, és elvisel mindig.

A mi kapcsolatunk nem egy hétköznapi kapcsolat. Nem is annak indult. Egy meccsen találkoztunk hivatalosan először, bár van régebbről is közös képünk, meg állítólag még beszélgettünk is egyszer, vagy kétszer. Na, én erre nem emlékszem.
Ugyanolyan kis nyomi kalandnak indult, mint az egyedülálló 21 éves lányoknál ez lenni szokott. Aztán sokkal, sokkal több lett belőle: napi 8-10 órás beszélgetések, habár már akkor is messze voltunk egymástól. Így visszagondolva vicces, hogy mit össze szerencsétlenkedtünk, míg végre rájött, hogy mit is érez. Nem mindig tudtunk magunknak parancsolni egymás jelenlétében, mindig lelkifurka lett a vége.
Aztán valahogy kialakult. Bennem hamarabb, mint benne, ebben biztos vagyok, és máig nem tudom, hogy mi miatt szeretett belém, hogy mi késztette arra, hogy velem legyen. Vagy mi fogta meg őt bennem.

Tudtuk mindketten, hogy távkapcsolat lesz: Jó 40 km van az ő lakhelye, meg az én lakhelyem között, és ha még ez nem elég, mindketten utazunk hét közben.

Eleinte nagyon bizonytalan voltam, kíváncsi voltam, hogy mikor unja meg, és attól rettegtem, hogy csak pillanatnyi fellángolás volt részéről...
Aztán az idő őt igazolja szerencsére.
Egy külső szemlélőnek a miénk egy példaértékű kapcsolat lehet. Van olyan a közvetlen környezetemben, aki csak azért mert belevágni egy távkapcsolatba, mert látta, hogy nekünk hogy működik, illetve azt, hogy működik.

Egy távkapcsolathoz nagyon mély érzelmek kellenek, és óriási bizalom a másik felé.
Megadja az embernek azt a szabadságot, amit egy hagyományos kapcsolat nem biztos, hogy megad. Tudom magamról, hogy nekem nagyon fontos egy kis személyi szabadság. Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak, de azt igen, ha egyengetnek, opciókat adnak, de nem mondhatják meg, hogy mit csináljak. Nem szeretem, ha valaki nagyon rám telepszik, és ugye ez ilyen esetben teljességgel lehetetlen.
Előnyösnek találom azért is, mert ha kevesebbet vagyunk együtt, akkor később ununk rá a másikra, illetve, ha együtt vagyunk, az minőségi idő lesz (nekem pedig ez az egyik szeretetnyelvem).

Persze azért rossz, mert néha, amikor nagyon magányosnak érzem magam, olyan jól esne egy óriási ölelés tőle sok-sok puszival, nem pedig csak az üzenetét olvasni. Egy üzenethez nem lehet hozzábújni, hiába tőle származik.

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, így nálunk is. Ő sosem beszél róla, ha elbizonytalanodik, vagy furcsa gondolatai vannak, én sokkal kevesebbszer bírom magamban tartani az ilyeneket. Néha megfordult már a fejemben a szakítás is (tud róla), de utána végiggondoltam, és rájöttem, hogy tudnék nélküle élni, de baromira nem akarok.
Őrült nagy szerencsém van vele.

Nem tudom, meddig leszünk még együtt, de én nagyon szeretném, ha még nagyon sokáig kitartanánk egymás mellett

November 1, Mindenszentek ünnepe

Különleges perverzióm, hogy imádom ilyenkor (is) a temetőket.
Most nem az a megszokott nyugalom uralkodik kint, ami általában szokott. Mivel mi rendszeresen járunk ki, és mindig karban tartjuk a sírt, ezért tudjuk, hogy mikor milyen állapotok vannak ott.
Örömmel láttam, hogy most azokon a környező sírokon is van néhány gyertya, amit év közben a gaz esz.. 😏
Sokaknak, csak ilyenkor jut eszükbe kimenni, az ilyeneket joggal vethetem meg, de persze vannak olyan nagyon régen meghalt rokonok, akiket mi is csak ilyenkor "látogatunk meg".
Mikor még kisebb voltam, és még Papó is velünk volt, mindig kimentünk a szülőfalujába, és az ott élő testvérével sztorizgattak. Izgi kis családi legendákat, anekdotákat meséltek egy-egy ősünk síremlékénél. És én ezeket annyira szerettem. KÁR, hogy már nemigen lesz ilyen alkalom több... :-/
Ennek az ünnepnek nekem ez a varázsa. Egyszer még családfa-kutatásba is kezdtem ennek hatására. Olyan jó lenne tudni, hogy kik az őseim, és hogy vittek-e valaha valami nagy dolgot véghez. Egyszer amúgy meg is találtam a családfánkat a neten, amiben én is benne vagyok, de ma már nem tudok eligazodni azon az oldalon... (www.jancsocsalad.hu)

Még most is lenyűgöz egy-egy temető távoli látványa a sötétben. Amúgy is gyengém a piros-fehét színösszeállítás, ilyenkor meg aztán gyönyörű.

30 napos kihívás

Kaptam egy megtisztelő kihívást Zitától, ami nem más, mint ez a 30 napos kihívás

Így is eléggé unatkozom  szóval pont jó lesz az elkövetkező hónapban arra, hogy lefoglaljon.

Íme:

Első nap:
Írj a jelenlegi kapcsolatodról, vagy ha szingli vagy, a szingliségről.

Második nap:
Hol szeretnél tartani 10 év múlva?

Harmadik nap:
A drogról és alkoholról alkotott nézeteid.

Negyedik nap:
A vallásról alkotott nézeteid.

Ötödik nap:
Ha volt olyan idő, amikor véget akartál vetni az életednek, akkor nosza, őszintén írj róla.

Hatodik nap:
Írj 30 érdekes tényt magadról.

Hetedik nap:
Írj a csillagjegyedről, és arról, szerinted mi jellemző a személyiségedre.

Nyolcadik nap:
Elevenítsd fel a pillanatot, mikor a legelégedettebb voltál életedben.

Kilencedik nap:
Mit szeretnél, milyen legyen a jövőd?

Tízedik nap:
Elevenítsd fel életed első szerelmét, és az első csókot.

Tizenegyedik nap:
Válogass össze 10 olyan dalt, ami felráz, és állítsd az iPodod shuffle módra.

Tizenkettedik nap:
Vezesd végig a nap minden mozzanatát.

Tizenharmadik nap:
Mi az a hely, ahová elköltöznél, vagy meglátogatnál?

Tizennegyedik nap:
Mi a legkorábbi emléked?

Tizenötödik nap:
A kedvenc Tumblr-jeid.

Tizenhatodik nap:
Mit gondolsz a mainstream zenéről?

Tizenhetedik nap:
A legjobb és a legrosszabb mozzanat ebben az évben. 

Tizennyolcadik nap:
Miben hiszel?

Tizenkilencedik nap:
Emlékezz vissza, amikor tiszteletlen voltál a szüleiddel, és írj erről.

Huszadik nap:Mit gondolsz, mennyire fontos az oktatás?

Huszonegyedik nap:A kedvenc tv-show-d.

Huszonkettedik nap:
Hogyan változtál meg az elmúlt két évben?

Huszonharmadik nap:
Keress fotókat arról az 5 híres férfiról, akik tetszenek.

Huszonnegyedik nap:
Mi a kedvenc filmed, és miért?

Huszonötödik nap:
Írj arról, aki elbűvöl téged – és írd meg, miért. 

Huszonhatodik nap:
Milyen típusú emberek vonzanak?

Huszonhetedik nap:
Írj a problémádról.

Huszonnyolcadik nap:
Írj arról, ami hiányzik az életedből.

Huszonkilencedik nap:
Mik a céljaid a következő 30 napra?

Harmincadik nap:
A legjobb és legrosszabb momentumok ebben a  hónapban

Helyzetjelentés

Hogy hogyan is érzem most magam?

Hullámvölgyek, hullámvölgyek hátán.

- Reggel egyszerűen nevetségesnek éreztem magam amiatt, amit tegnap írtam. Túl sok volt benne a túlzás, sok olyan dolog, amit akkor már nem is láttam olyan vészesnek. Ez a jó közérzet kísért nagyjából egész nap.

Valószínű sokat segített benne az a délutáni alvás, aminek nem kellett volna 2 órásra elhúzódnia, de annyira jól esett, és olyan nehezemre esett felkelni...

- Ezután kezdtem el megint feszengve érezni magam, mikor elmentünk órára, és beült a közelembe. Nem is bírtam ott maradni sokáig, beültem egy sorral hátrébb. Aztán megjöttek azok, akikkel mostanában szívesen vagyok egy légtérben. Óra után még maradtam velük, azalatt az idő alatt nagyjából minden rossz elszállt belőlem. Megint egy csúcspont.

- Aztán fürdés előtt, után megint szörnyen éreztem magam.  Nyomott belül valami. Valami nyomasztó. Mint amikor menekülni akarsz valami elől, de nem tudsz.

-Ekkor jött egy telefonhívás, ami megint szanaszét oszlatott minden negatívat a környezetemben, és azóta jól érzem magam.

Nem tudom, hogy mennyire bebeszélt ez az állapot, de mostanában valahogy nagyon súlyosnak érzem.

Nem tetszik ez az egész helyzet, és lehet, hogy emiatt van a túlzott aluszékonyságom is.

Lehet, hogy közrejátszik az is, hogy nem sokára november elseje lesz, ilyenkor alapból is kicsit letargikusabb vagyok, mint általában, mióta Papókám itt hagyott minket. Annyiszor elgondolkodom, hogy mi lehet vele, hogy vajon büszke-e rám (bár most tuti nem, mert egy lusta majom vagyok), és ilyenek.

Most azt érzem, hogy sürgősen változásra van szükségem, habár ebben a pillanatban egészen jól vagyok, mégis ma is bennem volt ugyanaz a nyomasztó érzés, ami tegnap azt a túlzó bejegyzést ihlette...

Valami van a levegőben

Addig képtelen vagyok bármihez is kezdeni, amíg megint sötét erők marcangolják a lelkem.

Régóta bennem van már ez a nyavalya, de ha nyilvánosan kiírnám magamból pontosan azt tenném, amit nem akarok: panaszkodnék.Most mégis megteszem, bár lehet, hogy soha nem fogja senki sem elolvasni.

Egy kis környezet tanulmány a szobáról:

× csend van a szobában: senki nem szól senkihez, mindenki elmélyül a maga kis dolgában. Persze, mindenkinek van /lenne dolga, de azért az, hogy egész álló nap nem szólunk egymáshoz, az nem normális

× csak úgy keringenek a negatív energiák a levegőben: régóta érzem ezt. Sőt! már tavaly év végén ezt éreztem. Csak tudnám, hogy akkor miért vállaltam be ezt a szobát megint?? Én változtam meg, vagy ő?! Szerintem mindkettten változtunk. Már nem bírom tolerálni azokat, amiket idáig olyan tökéletesen elnéztem, sőt, még talán egyet is értettem vele. Ma már nem ilyen vagyok. Nem vagyok képes olyan fokú negatív kritikát ráhúzni mindenkire / akárkire, amiket ő ráhúz emberekre. Már nem vagyok képes megérteni, hogyan lehettem én is ilyen, és hogy lehettünk mi legjobb barátok ilyen hosszú ideig. Talán nem is csoda, hogy nincs már senkim, hiszen, ha annak idején én is ilyen voltam, akkor mindenkit elriasztottam magamtól.

× ezek a negatív erők, amik sugároznak belőle a mélybe taszítanak, és szép lassan elmarcangolják kicsiny, törékeny lelkem. Ami azért fura, mert mint már mondtam, régebben én is ilyen voltam. Egyszerűen nem bántottak ezek. Aztán amióta elkezdtem változni, már nagyon érzékenyen reagálok.

× ilyenkor az kerül előtérbe, ami nincs, nem pedig az, ami van: gondolok itt olyanra, hogy nekem nincs senkim, én nem vagyok fontos senkinek, holott van egy csodálatos párom, 3 drága barátnőm, és szerető családom. Mire vágyhatnék még?!

× rám néz a Gonosz, én pedig beleszédülök tekintetébe. Kis villámokat szór a szeme, és nem tudok menekülni előle: érzékelem a perifériás látásommal, hogy engem néz. Vagy ha nem is néz, akkor is benne vagyok a negatív aurájában. Bizseregnek a porcikáim, ha erre gondolok. De nem ám az a jó bizsergés...

× idegesít, ahogy nyikorog alatta az ágy: tényleg én változtam. Vagy a negatív energiák miatt feszültebb vagyok. Minden zavar..

× idegesít, ahogy lapozgatja az előadásokat, amiken már kb negyvenszer átment (én fogom a legjobban kinevetni, ha 90% alatt írja a zh-t) Apropó: nekem is tanulnom kéne...

× idegesít, ha eszik (már megint? hogy bír ennyit enni? ja, persze 6 után nem eszünk. csak nassolunk...), ha hasra fordul, ha kolbászol a szobában (miért nem bír megülni egy helyben?)

× minden, amit tesz, mond, vagy gondol... (nincs mese, én változtam meg)

× olyan hatással van rám, hogy rajtam van a pulcsim, melegem van, de közben ráz a hideg.

× ne foglalkozzak vele? Nem tudok nem foglalkozni vele, mert minden porcikámmal érzem a harcot a negatívak ellen, és ellene. A mindennapjaim része. Ha nincs a közelemben, teljesen okés vagyok. És addig?

Már tudom: 7 hét múlva beadom a koliban a szobaváltási igényemet.
Hirtelen megint fellángolt bennem az érzés, hogy csak akkor menekülhetek meg, ha váltok. Ha kiszabadulok az energiavámpír karjai közül. Így is cifrákat gondol rólam, akkor már nem mindegy? Félek az újtól, de ez az egyetlen tarthatatlan megoldás, amit jelenleg látok magam előtt...

Hiányoztál, Kicsi Blogom

Már elég régóta agyalok azon, hogy visszatérek ide, hiába kezdtem el másabb témájú blogot írni, valahogy nem lett belőle semmi. Az elején még hasonlított ahhoz, amit nagyjából szerettem volna, de azután elmaradtak az írások, nem volt téma, és már csak a VKP-posztok vannak kint a másik blogon. A VKP posztok továbbra is oda fognak kikerülni, mert túl sok nyűg lenne az áthozatallal.

Van mit kiírjak mostanában magamból, és nem sokára kilövök egy olyan bejegyzést is, amiben összefoglalom, hogy mii történt velem, amióta áttértem amoda.