Unalmas perceim azzal telnek, hogy várok, s figyellek, mikor érsz a közelbe. Szörnyű ez a bizonytalanság, nem tudom, mikor beszélhetek újra veled, vagy mikor látlak legközelebb.
Nos, igen. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez alatt a 2-3 hét alatt teljesen rád függtem. Még akkor is, ha Te ebből nem sok mindent veszel észre, mert ha egy társaságban vagyunk, hűvös vagyok veled.
(Viszont- talán nem is emlékszel rá, nem is érezted- amikor veled aludtam, egész éjjel csak simogattalak. Ott, ahol éppen hozzám értél. Ez az egyik -cukibb, és vállalhatóbb- oka, amiért nem aludtam 1 óránál többet
Közben meg alig várom, hogy rám nézz, hozzám szólj, tudjak Rólad akármit.
Nagyon ügyesen csinálod, ahogy magadba bolondítasz:
- olyan élményeket adsz, amik azelőtt nem voltak
- bókolsz
- elrebeged, hogy szeretsz velem beszélni, és örülsz, ha látsz (iiiigen. ennyire ingerszegény vagyok, hogy ennek is örülni tudok)
- eltűnsz napokra (amit egyébként gyűlölök, de mégis hatásos eszköz)
Nem tetszik ez a helyzet.
Megmondom őszintén, félek. Volt már ilyen, hogy a "lovag" eltűnt néhány napra, aztán már csak annyira jelentkezett, hogy hagyjam őt békén. Kísértetiesen hasonlít a helyzet, és emiatt rettegek, nehogy megint megessen az ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése