Okéé, megvan, amit akarok, szabad vagyok, egyedül, tele új lehetőségekkel. Lehetőséggel arra, hogy új embereket ismerjek meg, új helyekre jussak el, ahol eddig még nem voltam...
Megmondom őszintén, mostanában csináltam olyan dolgokat, amin magam is meglepődtem, de élveztem, és nem bántam meg egyet sem. Magam köré gyűjtöttem egy csomó embert, azért, hogy ne legyek egyedül, ne érezzem magam magányosnak.
Azonban most olyan nincs, hogy a napom minden percében lefoglaljon valaki, ezért gyakran egyedül maradok magammal, kettesben (nem, nem vagyok tudathasadásos :) ) a gondolataimmal, a terveimmel, azzal a sok ajtóval, amit magam előtt látok, ám egyelőre még nincs bátorságom kopogtatni, hogy egyáltalán nyitva van-e, vagy bemehetek-e, és ha igen, mi vár rám ott.
Egy biztonságos környezetből szakítottam ki magam, bele az ismeretlenbe, a bizonytalanba, a "ki-tudja-mi-vár-rám"-ba. Szépen felrúgtam a komfortzónámat, és elkezdtem élni. Megadom a lehetőséget, hogy kihasználjanak, annak, hogy fájjon, de annak is, hogy valami csodálatos történjen velem. Erősnek érzem magam az esetleges csalódások feldolgozására, és készen állok, akármi vár Rám...
Így érzem most.
Nem volt ez ám mindig így. Ezalatt a rövid idő alatt is el kellett engednem embereket, hiszen nem akarok abba a hibába beleesni, ami elől elmenekültem. Nem akarok tapadókorongként viselkedni..
Újra meg kell tanulnom függetlennek lenni, nem ragaszkodni senkihez, amíg a másik nem igényli. Hiába nyújtanám a kezem akárkinek, ha nem akarja elkapni.
Eleinte fájt a felismerés, majd a félelem, aggódás, aztán átfordult haragba, most meg már az elfogadás stádiumában vagyok. Ha eszébe jutok valakinek, annak csak örülök, de már nem várom el, hogy mindenki a nap minden percében velem foglalkozzon.
Tudom, hogy attól, mert nem beszélünk minden nap, még ugyanolyan fontos vagyok embereknek, mint azelőtt, és ugyanúgy számíthatok rájuk, ha bajom van, de amit magammal kell lejátszanom, abban senki sem segíthet, csakis én..
Ilyen szempontból nem is olyan rossz, hogy nem lóg állandóan a nyakamon valaki.. tudok magammal lenni, hiszen elhanyagoltam magam. Ideje rendbe rakni a kis önbizalmamat, bátorságot gyűjteni a továbblépésre, az új megismerésére...
Kezdem ismét színesben látni a világot, és jóban lenni magammal. Azt hiszem, első lépésnek megteszi ez is.. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése